Egyedülálló produkció a Parádén

A Balance premier napján délelőtt a Hősök terén kerül megrendezésre a Parádé.

A Fővárosi Nagycirkusz október 3-án mutatja be legújabb műsorát Balance címmel, amely tematikájában és gondolatiságában is az egyensúly, a harmónia köré épül. A Hősök terén megrendezésre kerülő Parádén, a látogatók ízelítőt kaphatnak az új műsor produkcióiból, valamint egy különleges, egyedülálló számmal is készül a kolumbiai Gerling csoport.

Az új műsor fellépői között szereplő Gerling csoport magasdrótszámában a világhírű magyar artista, Simet László 1956-os produkciójához hasonlóan a hét artista egy emberpiramist épít fel a magasban kifeszített drótkötélen. A műsorszám, amelyben védőháló nélkül mutatják be veszélyes mutatványukat, a moszkvai Idol fesztivál Arany Közönségdíját érdemelte ki, valamint meghívást nyert a Monte-carlói Nemzetközi Fesztiválra is.

A formáció lélegzetelállító bemutatóra készül a Hősök terén is, ahol két daruval kifeszített drótkötélen hódítja meg a levegőt. A fiúk-lányok folyamatosan próbálnak a szombat délelőtti siker érdekében, a daruk beizzítva várják különleges debütálásukat a művészvilágban.
Kíváncsi a Gerling csoport produkciójára? Nézze meg a videót

A kihagyhatatlan produkció mellett a Balance más fellépőivel is találkozhat a Parádén a közönség, akiket más meglepetésekkel és ajándékokkal is várnak a szervezők október 3-án 11 órakor a Hősök terén.

Tudta Ön,
• hogy a Gerling csoport három hónapig vendégeskedik a magyar fővárosban,
• hogy a Fővárosi Nagycirkusz tervei szerint, közelebb kívánja hozni a művészeket a közönséghez,
• hogy minden előadáson egy sztár bukkan fel a nézők között, akivel akár közös fotót is készíthet, aki szeretne,
• hogy a cirkuszművészet megújítása kapcsán ARTista Café címmel havonta ingyenes előadásra, beszélgetésre hívják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszba?