2017. szeptember 20. - szerda

Megkezdődött a 2. Magyar Filmhét

Kinyomtatom...
Filmhét plakát

A február 29-ei hivatalos megnyitó után a rendezvény kedden nyitotta meg kapuit a közönség előtt.

A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia szervezésében a Cinema City MOM Parkban rendezik meg a 2. Magyar Filmhetet.

Március 1-6. között 6 kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért. Zsigmond Vilmosra emlékezve levetítik a Fekete Dáliát, számos fiatal alkotó filmjét is bemutatják versenyen kívül, lesz plakátkiállítás, szakmai és családi nap egyaránt.

Március 1-6. között a Cinema City MOM Parkban olyan alkotásokat láthat majd a közönség, mint Rófusz Ferenc Hoppimesék című animációs filmje (vasárnap 12:30-kor), melyben Valentin nap reggelén Morci, a mindig durcás hoppifiú ballábbal kel fel, hiszen utálja a szerelmesek ünnepét, utálja a szív alakú léggömböket, a virágokat, és a kézen fogva sétáló szerelmeseket.

Március 2-án szerdán 14:45 és vasárnap 19:05-kor lesz látható Novák Tamás Cinema Inferno című dokumentumfilmje, mely eredeti, eddig még nem publikált dokumentumok és nagyon sok fikciós jelenet segítségével tárja fel a Rajk-per és a hozzá kapcsolódó perek hátterét.

Március 3-án, csütörtökön 10-kor és vasárnap 18:45-or fut majd Mosonyi Szabolcs Vad Kunság, a puszta rejtett élete című ismeretterjesztő filmje. Csütörtök 20:30-kor és vasárnap 15:10-kor fut majd Fonyó Gergely A Kőmajmok háza című tv-játékfilmje. A történet ugyanabban a házban, de két idősíkon, 1982-ben és harminc évvel később, a mában játszódik. A mai gyerek apa nélkül nő fel, és ez a hiány beteggé teszi.

Március 4-én, pénteken 18:40 vetítik majd Topolánszky Tamás Yvan Levél istenhez című kisjátékfilmjét, melyben Aladár Végső elkeseredésében egy nap olyan esőt kér az Úrtól, „amilyet még nem látott a világ”. Aladár kívánsága teljesül, de Isten útjai kifürkészhetetlenek...

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek lesznek újra láthatóak, mint az Oscar-díjas Saul fia (március 4, péntek 21:45), a Fehér Isten (március 5, szombat 20:50), A nagy füzet (március 4, péntek 18:20), a Liza, a rókatündér (március 4, péntek 17:25). A közelmúlt kiemelkedő sikereit, a százezres hazai nézőszámot túllépő Megdönteni Hajnal Tímeát március 1-én láthattuk, az Argo 2-t (március 2, szerda 14:40 és március 3, csütörtök 20:30) és a Coming Out (március 5, szombat 10:30) című vígjátékot is újra moziban nézheti meg a nagyközönség.

A sikeres elsőfilmesek közül többek között Zomborácz Virág Utóélet című moziját (március 3, csütörtök 10:30 vagy Horváth Lili Szerdai gyerek című alkotását (március 2, szerda 20:35) is levetítik a 2. Magyar Filmhéten.
A versenyfilmek vetítésén túl számos kiegészítő program gazdagítja majd a 2. Magyar Filmhét programját. Lesz plakátkiállítás és szakmai nap melynek keretében a Médiatanács – a Magyar Média Mecenatúra programról -, a Filmalap, a Filmiroda, a Nemzeti Művelődési Intézet és a MANDA tartanak ismertetőt. Az első napon a fiatal filmesek – elsőfilmesek és főiskolai, egyetemi hallgatók - bemutatták alkotásaikat, a hétvégén pedig családi mozikkal várják a közönséget.

A 2. Magyar Filmhéten Zsigmond Vilmosra emlékezünk: a legendás operatőr Magyarországon eddig nem látott, forgatási teszt-polaroid képeiből szerveznek kiállítást, valamint levetítik Brian De Palma Fekete Dália című filmjét, melynek fényképezéséért 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra Zsigmond Vilmost.

A teljes program a www.filmhet.hu internetes oldalon látható, jegyek 800 Ft-os egységáron a Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

John Coltrane

Az exkluzív vetítést a The Best Bad Trip együttes és vendége, Szelevényi Ákos free-jazz szaxofonos Coltraine zenéjét idéző koncertje követi.

plakát

Egyszeri vetítés az Uránia Filmszínházban.

plakát

Újra a mozikban a digitálisan restaurált filmklasszikus.