Tavaszi-nyári bortrendek

Érkezik a fehér és rosé szezon.

Reneszánszát éli a borfogyasztás, ma már nem csak az idősebb korosztály, de a fiatalabbak is szívesen kortyolgatnak egy-egy pohár minőségi bort. Bár úgy tűnik a vörösbort egyelőre nem lehet letaszítani a trónról, a fröccs népszerűségének növekedésével együtt nőtt a fehér illetve rosé borok kedveltsége. A várható tavaszi-nyári trendekről Kovács Zita borász beszélt.

A magyar borfogyasztók körében a vörösbor a legelterjedtebb (86%), ezt kevéssel követi a fehér, míg a rosét a megkérdezettek alig 60%-a fogyasztja. A válaszadók között a legnépszerűbb a magyar bor volt. (A Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságának megbízásából készített közösségi bormarketinget támogató 2013-as országos felmérés adatai alapján)

A gyöngyöstarjáni Kovács Borház borásza szerint is még mindig a vörösbor az elsőszámú kedvenc, amiből a testesebbek mellett megjelentek a könnyedebb, gyümölcsösebb fajták is.
„A vörösbor elsősorban az idősebb korosztály körében népszerű, de az új mediterrán jellegű, frissebb fajták a fiatalokat is meghódítják. Ezeket a könnyedebb italokat akár még nyáron is fogyasztják a vörös rajongók” – kezdte Kovács Zita.
„Nálunk az egyik legnagyobb kedvenc a Fajzat Cuvée, aminek az egyik összetevője a spanyol tempranillo szőlőfajta. Valószínűleg azért kedvelik nagyon, mert igazán gyümölcsös, illatos, már-már behízelgő bor, egyáltalán nem robosztus, nehéz, amilyennek általában a vörösborokat gondolják” – mondta el Zita.

A tavasz első napsugaraival kissé megváltoznak a trendek, így a borok iránti kereslet is. A melegebb időben jóval többen fogyasztanak fehér bort, a nyári kánikulában pedig a rosé számít igazi sztárnak.
„Várhatóan idén is nagyon népszerű lesz a fehér borok közül az Irsai Olivér és a rosék is jól mennek majd tavasszal és nyáron, amiket tisztán és fröccsnek is szívesen fogyasztanak. Nagy mennyiségben szokott fogyni ezekből, ami nem is csoda, hiszen nagyon könnyedek és illatosak, akár fesztiválbornak is nevezhetnénk őket” – tette hozzá Zita.

Habár az elmúlt években nőtt a fehér és rosé borok iránti igény, még mindig nem annyira, hogy a vörösbor elveszítse első helyét. Érdekes változás, hogy a fogyasztók egyre inkább mozdulnak a könnyed, gyümölcsös fajták felé típustól függetlenül. Ezekhez az igényekhez a borászoknak is alkalmazkodni kell, ami új kihívásokat és irányokat jelent majd a jövőben.