2017. augusztus 22. - kedd

A Mary és Max előadással indul a Találkozások

Kinyomtatom...
Mary és Max plakát

A Találkozások programsorozat keretében két fiatal rendező egy-egy mentor segítségével készít bemutatót kétszereplős darabokból az évadban.

A Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület közös pályázatának nyerteseiként először Valcz Péter rendezése látható április 8-tól, Szilágyi Bálint munkája pedig júniustól.

2015 tavaszán a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület első alkalommal írt ki pályázatot fiatal, pályakezdő rendezők részére. Az immár három éve jól működő IKF (Ifjú Koreográfusok Fóruma) mintájára indította el hagyományteremtő módon múlt tavasszal a Találkozások pályázatot a színház, együttműködő szakmai partneréül a Manna Egyesületet választva. A Találkozásokra pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhattak, egy kétszereplős darabbal. A cél a korosztályok, a tapasztalatok találkoztatása is volt, fontos kritériummal arra vonatkozóan, hogy a két választott színész közt legalább két generációnyi korkülönbség legyen.

Az évadban két nyertes pályázó mutatkozik be: Szilágyi Bálint és Valcz Péter. Mindkettejük munkáját egy felkért, tapasztalt rendező mentorálja, így a produkciók létrejöttekor két-két rendező- és színészgeneráció is találkozik, ahol a tapasztalt kollégák segíthetik fiatal, pályakezdő társaikat.

Elsőként Valcz Péter rendezése látható április 8-tól a Bethlen Téri Színházban.
A Jordán Tamás mentorálásában készülő Mary és Max szerepeit a Junior Prima díjas Grisnik Petra és a Tünet Együttes kiválósága, Gőz István alakítja. Az A. Elliot világhírű gyurmafilmje nyomán készülő előadás egy ausztrál kislány és egy New York-i Asperger szindrómás öregúr húsz éves barátságának egyszerre humoros és igazán megindító történetét mutatja be. A díszletet Valcz Gábor (Moszkva tér, Poligamy, Isteni műszak) tervezi, a zenéjét Rubik Ernő Zoltán szerzi.

A Mary és Max koprodukciós partnere a Tünet Együttes, akik a pályázati eredmények kihirdetése után csatlakoztak az előadáshoz. Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője elmondta, a társulat szeretné bátorítani a rendező alkotói elképzeléseit, ezért koprodukciós partnerként beállt a Mary és Max mögé.
"Valcz Péter a Tünet Együttes legbelsőbb köreibe tartozó művész, akivel a társulat lassan két éve működik együtt különféle művészeti projektekben, közösségi akciókban, illetve ezek között ingadozó eldönthetetlen helyzetekben, Péter folyamatosan részt vesz a társulat együtt-gondolkodásában." – mondta Szabó Réka.
Az április 8-i bemutatót követően a Mary és Max április 25-én látható, szintén 19 órás kezdettel a Bethlen Téri Színházban.
Jegyek online vásárolhatók vagy a színház elérhetőségein rendelhetők.
2016. április 8. 19:00
Mary és Max

Bethlen Téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

A Magashegyi Underground koncertjével búcsúzik a Budapesti Nyári Fesztivál.

plakát

Ünnepi koncert augusztus 20-án.

Michelangelo

Immár öt éve, hogy az opera- és színházi közvetítések mellett képzőművészeti tárlatok filmfeldolgozásai is megjelentek az Uránia mozivásznán.