A Sláger TV a magyar borvidékekről teljesíti a zenei kívánságokat

Pénteken kezdődik a Nemzeti Bor Maraton,

Idén május 13. és 22. között rendezik meg a II. Nemzeti Bor Maratont, amely mind a 22 magyar borvidéket bemutatja. A rendezvény a futó- és kerékpáros versenyen kívül rengeteg izgalmas családi programot is ígér, az esti nagykoncertek pedig bulira hangolnak. A Sláger TV műsorvezetői, Pordán Petra és Nagy Zsolt Leo élőben teljesítik a zenei kívánságokat.

A tavaly debütáló Nemzeti Bor Maraton számos új programmal készül a látogatók és a televíziónézők számára – idén akár a karosszékből belekóstolhatunk a magyar borokat, a tehetséges fellépőket és a közösségi sportolási lehetőséget felvonultató fesztivál hangulatába. „A rendezvény magyar innováció, mert Európában korábban nem volt ilyen hosszú ideig tartó és ekkora földrajzi területet felölelő esemény. Idén a futáson túl lesznek kerékpárral teljesíthető távok is, minden nap reggel 10 órától pedig gyermek- és családi programokkal várjuk az érdeklődőket” – mondta el Balla Attila, a Nemzeti Bor Maraton programigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy a rendezvényen fellép többek között Charlie, a PASO, a Mystary Gang, a Boban Markovic Orkestar, Boggie, a Balkan Fanatik és a Mary Popkids is.

„A május 13-án kezdődő tíz napos fesztivál keretében valósul meg a Szív Bajnokai Séta is. A kezdeményezésben szívrendellenességgel küzdő gyerekek mellett állnak ki olyan közéleti személyiségek, mint Dr. Zima Endre kardiológus futónagykövet, Hrutka János, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke és Czene Attila magyar olimpiai bajnok úszó” – tette hozzá a rendezvény programigazgatója, aki azt is elárulta, hogy emellett a Borvidék Szépe versenyt is megrendezik, aminek keretében 22 hölgyet választanak meg.

A 2016-os Nemzeti Bor Maratonon a Sláger TV saját színpaddal képviselteti magát: minden nap egy órás élő kívánságműsorral jelentkezik majd be Pordán Petra és Leo a különböző helyszínekről. „A Sláger TV közönségének nagy része vidéki, akik kedvelik a jó zenét és a sportokat. Úgy gondoltuk, ott a helyünk az eseményen, hogy személyesen is találkozhassunk a nézőinkkel, akiknek zenei kívánságait is teljesítjük majd” – számolt be Pónácz András, a Tematik Media Group kreatív producere. 

„Nagyon szeretek futni, a bor viszont nem áll annyira közel hozzám, mivel nem iszom alkoholt. Ennek ellenére a Nemzeti Bor Maratonon, ha kínálnak, akkor szívesen megkóstolok majd egy-egy finom rosé-t” – árulta el Leo, a Sláger TV műsorvezetője, aki a helyszínekről élőben teljesíti majd a zenei kívánságokat.