LUX-filmnapok az Uránia Nemzeti Filmszínházban

A LUX filmdíj az Európai Parlament 10. évfordulóját ünneplő filmművészeti díja.

Minden évben olyan, fontos politikai vagy társadalmi problémára reflektáló filmeknek ítélik oda, amelyek az európai kulturális sokszínűségről, az európaiak életéről és identitásáról, mindannyiunkat érintő kérdésekről szólnak. Az elismerés célja nem csupán az európai filmek népszerűsítése, hanem az is, hogy a döntős alkotásokat a határokon átlépve eljuttassa minden európai országba, és 24 nyelven feliratozva elérhetővé tegye mindenki számára.

Magyarországon 2016. november 16-18. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be a három döntős filmet, amelyeket egy nemzetközi szakmai zsűri válogatott ki.

Az idén versenyben lévő három filmmel az identitását kereső fiatal generáció szemén keresztül tekinthet be a közönség a legkülönfélébb élethelyzetekbe, az arab tavasztól kezdve (Leyla Bouzid: Felnyitom a szemem) egy árvaházon át (Claude Barras: Életem Cukkiniként) a kizsákmányoló vállalati szféráig és az újjáéledő apa-lánya kapcsolatig (Maren Ade: Toni Erdmann).
A győztes alkotást november 23-án hirdetik ki az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban. A LUX-filmnapok egyedülálló kulturális eseményként olyan európai közösségi teret hoz létre, amely lehetővé teszi a nézők számára, hogy megtapasztalják az európai filmművészet sokszínűségét, és megvitassák a LUX filmdíjért versengő filmekben felvetődő érzékeny témákat.

A versenyfilmek központi témájához kapcsolódva, november 16-án 18:00 órakor kerekasztal-beszélgetést tartanak az Uránia Kávéházban Elszakadás - Szülő-gyerek történetek a kortárs európai filmben címmel.

A vetítésekre a belépés díjtalan, jegyeket az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának Facebook-oldalán lehet nyerni egy rövid kvízjáték kitöltésével.
A közönség idén is szavazhat kedvenc filmjére a www.luxprize.eu honlapon.
Minden szavazó részt vesz egy sorsoláson, amelynek nyertese 2017 júliusában részt vehet a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol kihirdetik a közönségszavazás nyertesét, és a LUX filmdíj következő évi kiírásának tíz jelölt filmjét is bemutatják.

2016. november 16-18. LUX-filmnapok
november 16. 18:00 - Kerekasztal-beszélgetés a Kávézóban
Elszakadás - Szülő-gyerek történetek a kortárs európai filmben
november 16. 19:00 - Nyitófilm - Leyla Bouzid: Felnyitom a szemem
november 17. 19:00 - Claude Barras: Életem Cukkiniként
november 18. 19:00 - Maren Ade: Toni Erdmann