2017. június 28. - szerda

Új életet kezd Dallos Bogi

Kinyomtatom...
Dallos Bogi

Fordulóponthoz érkezett a fiatal énekesnő.

Új korszak kezdődik Dallos Bogi életében: az énekesnő újra szólókarrierjére koncentrál, most friss dallal és ahhoz forgatott egyedi videoklippel jelentkezik. A Már nem zavar című szám énekdallamát ő maga szerezte, a szöveget pedig jó barátja, ByeAlex írta. A dal mellé egy színes image-videó is készült, amelyet egy budapesti stúdióban vettek fel, és egy nyaraláson készült gopro-s felvételekkel színesítettek. Dallos Bogi két éve - A Dal 2014 műsorában elért második helyezését követően - tűnt fel a hazai zenei palettán. We all című dala hónapokig a rádiók toplistáján szerepelt. Az énekesnő még ugyanebben az évben adta ki a Feels So Right című dalát, illetve „Az év felfedezettje” Fonogram-díjat is bezsebelte. Ezt követően kezdett el élő zenekarral is koncertezni, tavaly pedig a Körút és a 13-as ház című slágerekkel örvendeztette meg a rajongóit, amelyeket már szerzőként is jegyzett.

Bogi legújabb dala, a Már nem zavar címet viseli, és ez az első single a tavasszal megjelenő lemezéről. A dal énekdallamát teljes egészében ő maga szerezte, az alapot Szebényi Dániel készítette, a szöveget pedig ByeAlex írta.
„A demóra egy halandzsa szöveget énekeltem fel, amit átküldtem Alexnek. Annak ellenére, hogy zenei téren nagyon válogatós, szerencsére megtetszett neki a dallam, így másnap vissza is küldte a szöveg vázlatát” – mesélte nevetve az előadó. Az újdonság témája az elengedés, de ez nem csak a szerelmi életben fellépő nehézségekre vonatkozik, hanem az élet több területére is. „A dal szerintem több módon értelmezhető, de egy biztos: mindenki számára ismerős a "már nem zavar" érzés... Egy szakítás, barátság, korszak lezárásakor gyakran emlegetjük, hogy már elengedtem, túl vagyok rajta, de ez nincs mindig így. Akárcsak az életben, a szám végére is elérkezünk abba a fázisba, amikor őszintén elmondhatjuk, hogy valóban továbbléptünk” – tette hozzá a fiatal énekesnő.

Az új dalhoz videoklip is készült, amelynek Temesi Ádám volt a rendezője és az operatőre, a koncepciót közösen álmodták meg az énekesnővel.
„Többféle klip szerepelt a bakancslistámon, régóta szerettem volna, egy olyan videót, amelyben egy bakelit lemezlejátszó is szerepet kap, de nagy álmom volt egy kádas jelenet is. persze ruhában - ezek most végre teljesültek! A videó nagy részét egy budapesti stúdióban vettük fel, de, mivel a dalban több utalás is van a nyárra, ezért egy nyaraláson készült GoPro-s felvételekkel színesítettük. Mivel ez egy image klip fontosnak tartottam, hogy minél több arcomat megmutathassam benne. Mindegyik szettet imádom, de a farmeros, fehér felsős talán az igazi énem. Az utolsó jelenetekhez készítettünk még egy arany glitteres sminket is, ami szerintem nagyon különlegesre sikerült, és Tomcsányi Dóri ruhái is csodásak! – fejtette ki az énekesnő, aki a közelmúltban új terepen is bizonyított: ő lett az M5-ön futó Mesterember című műsor műsorvezetője.

Dallos Bogi a tavasz folyamán új nagylemezzel jelentkezik és nagyszabású lemezbemutató koncerttel várja majd a közönséget. Az újév egyéb újdonságokat is tartogat majd a rajongók számára: Bogi egyedülálló meglepetéssel készül, de pontos részleteket még nem árult el az előadó.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvborító

Vége az önsanyargatásnak, ugyanis megjelent Czanik Balázs Sütizz és fogyj! című receptkönyve.

plakát

Egy este a Csodák Palotája mindkét helyszínén.

Posztós János fotó

A Müpa a 2016/2017-es évadában rendezte meg első ízben a Karc kritikaíró pályázatot, ahova fiatal, tehetséges szerzők szövegeit várták.