EastWing Group Újévköszöntő Koncert

Újévi koncerttel köszönti a 2017-es esztendőt az EastWing Group, január 5-én, a Benczúr Házban.

Látó Frankie csapata izgalmas hegedűjátékával egyszerre világzenei, jazz, és népzenei meglepetés is, egyfajta sosem látott, sosem hallott crossover. A zenekar a sikeres Betyárvilág, és Napsugár című lemezei után, 2016 decemberében, amolyan karácsonyi ajándékként egy összefoglaló anyaggal jelentkezett. Az Autumn Live nevű album pedig nem is teljesen újdonság, sokkal inkább egyfajta ismeretlen ismerős, a csapat 2015-ös, és 2016-os nyári koncertfelvételeit foglalva össze.

A zenekar újévköszöntő koncertjén erről a korongról hallhatunk majd alkotásokat, ezúttal még az igazán autentikus live felvételeknél is sokkal élőbben, népdalfeldolgozásokkal, modern afro- és dubstep ritmusokkal, és jazzes improvizációval, valamint hegedűszólókkal színesítve.

2017. január 5. (csütörtök), 19:00, Benczúr Ház
Közreműködők:
Kéri Gábor- gitár
Frankie Látó- hegedű
Megyaszay István- basszusgitár
Mogyoró Kornél-  ütőhangszerek
Kozma Orsi és Balogh Guszti - ének