Francia-holland győztese lett az első Bartók Világverseny és Fesztiválnak

A 21 éves Cosima Soulez-Larivière nyerte a Bartók Világverseny hegedű kategóriájának első díját a szeptember 16-án este megtartott döntőben.

Langer Ágnes magyar versenyző harmadikként végzett a versenyben. A Bartók Világverseny és Fesztivál utolsó, nagyzenekari fordulóját két nappal a kamarazenekari döntő után tartották. A 44 regisztrált versenyző közül hárman jutottak az utolsó megmérettetésig, a francia-holland Cosima Soulez-Larivière, a japán Takagi Ririko, valamint a magyar Langer Ágnes. A versenyezőket, ahogy a korábbi fordulókban is – a Salvatore Accardo világhírű hegedűművész által elnökölt nemzetközi zsűri bírálta. A testület további tagjai: Szabadi Vilmos és Kelemen Barnabás magyar, Qian Zhou kínai, Takashi Shimizu japán, Joel Smirnoff amerikai, Krzysztof Wegrzyn német és Ivan Ženatý amerikai hegedűművész, valamint Dr. Tallián Tibor magyar zenetudós, Bartók-kutató.

Az estét Langer Ágnes magyar versenyző kezdte Bartók 2. hegedűversenyével. Az első díjas Cosima Soulez-Larivière másodikként lépett színpadra Beethoven versenyművével, a szünet után pedig Takagi Ririko játszott, Csajkovszkij művét szólaltatva meg. A Zeneakadémia Nagytermének közönsége minden versenyzőt vastapssal jutalmazott. A zsűri éjszaka hozta végső döntését: a verseny első díját, Cosima Soulez-Larivière, második díját Takagi Ririko kapta, a harmadik díjat pedig Langer Ágnes vehette át. Az első helyezett 22 ezer euró, a második 14 ezer euró, a harmadik pedig 8 ezer euró jutalomban részesült. Az ünnepélyes díjkiosztót a vasárnap esti Gálakoncert keretében tartották.

A versenyzők számos különdíjat is nyertek: Cosima Soulez-Larivière meghívást kapott a 2018-as Budapesti Tavaszi Fesztiválra, a Cziffra Fesztiválra, a Szingapúri Hegedűfesztiválra valamint a Kelemen Barnabás-Kokas Katalin által alapította Budapesti Fesztiválakadémiára, és további fellépésekre kérték fel a Győri Filharmonikus Zenekarral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Takagi Ririkonak koncertlehetőséget ajánlott fel a Müpa, az Anima Musicae Kamarazenekar és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Langer Ágnes a jövő évi veszprémi Auer Fesztiválon, valamint a Bartók Rádió Márványtermében adhat koncertet, és szólistaként játszhat együtt a MÁV Szimfonikus Zenekarral, a Magyar Rádió Zenei Együtteseivel és a Zuglói Filharmóniával, továbbá nagy értékű promóciós csomagot vett át a Papageno Consulting jóvoltából. 

A korábbi fordulókból is díjaztak versenyzőket: a kamarazenekari döntőig eljutott Kitagawa Chisát a Savaria Szimfonikus Zenekar, a Zeneakadémia és Szabadi Vilmos zsűritag is meghívással jutalmazta, Kim Yoerae pedig a Budapest Fesztiválakadémiától kapott fellépési lehetőséget. Az elődöntősök közül Ishigami Mayuko és Dmitry Smirnov részesültek még különdíjban.
A verseny további részletei itt olvashatók.