A Bohócok a Láthatáron Csoport bemutatja

Én, te, mi - interaktív színházi tárlatvezetés.

A Bohócok a Láthatáron új, részvételi színházi előadásának magját az alkotók által összegyűjtött párkapcsolati élethelyzetek adják, amelyeket a színészek improvizációja alapján Nagy Orsolya író-dramaturg öntött formába. 

Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik?
Ha más a ritmusuk?
Ha más dolgok fontosak számukra, mást gondolnak a gyermeknevelésről, és mást arról, hogy hogyan és kivel töltsék a vasárnapot?
Mennyire kell megfelelni egymásnak?
Mi változik az évek során?
Össze lehet-e valaha hangolódni?

Az előadás célja, hogy egy komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevő-nézők számára. Olyat, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekintünk rá, ebben segít az előadás minden szegmensét finoman átszövő humor és a játékmester. 

A Kugler Art Galéria régóta ad otthont különböző színházi előadásoknak.
Az Én, te mi előadás inspirálódik a galéria adottságaiból, az ott kiállított képek, festmények, illetve a hely atmoszférája a játék szerves részét képezi.
Játsszák: Feuer Yvette, Stubnya Béla, Buzási Fanni és Mangold Roland
Játékmester: Szabó Veronika
Rendező és részvételi színházi szakember: Szabó Veronika
Dramaturg: Nagy Orsolya
Társ-rendező: Feuer Yvette
A szöveget a színészek improvizációi alapján Nagy Orsolya írta.
Improvizációs tréner: Elek Ányos
Kugler Art Galéria, Budapest Sütő utca 2.

2017. december 9. szombat, 19 óra
További előadás: Január 18. 19 óra
Jegyek vásárolhatók a Kugler Art Galériában, foglalás: kuglerartszalon@gmail.com. Jegyárak: 2500Ft, szakmai és diák: 1800Ft