Michael Ende, a Végtelen történet szerzőjének gyermekregény klasszikusa évtizedek óta rendületlen népszerűségnek örvend, a szerző varázslatos mesevilágán eddig milliók nőttek fel. A Momo most egy rendkívül látványos szuperprodukcióban a mozivászonra költözik, hogy elkápráztassa az egész családot. A film szinkronizált és feliratos változatban is mozikba kerül július 23-án, forgalmazója a Mozinet.

A végre közgyűjteménybe került remekművek minden látogató számára megtekinthetőek a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán.
A Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria a Kieselbach Galéria legutóbbi aukcióján – élve elővásárlási jogával – három páratlan értékű alkotás megvásárlásával gyarapította modern magyar festészeti gyűjteményét.
A modern magyar képzőművészet egyik kiemelkedő jelentőségű műve Berény Róbert 1911-es portréja barátjáról, Weiner Leó zeneszerzőről. A kép Füst Milán gyűjteményének volt része, majd később a Füst Milán Fordítói Alapítvány tulajdonába került. A festmény a nagysikerű Nyolcak című kiállítás egyik kiemelkedő darabja volt.
Az erdélyi magyar avantgárd meghatározó alakja volt Szántó György. Budapesti építészeti tanulmányait az első világháború szakította félbe, a fronton elszenvedett sebesülése folytán Szántó előbb az egyik szemére, majd néhány évvel később a másik szemére is megvakult. Az Öröm című képe a művész egyik utolsó alkotása, hiszen ekkor, 1921-ben, huszonnyolc évesen veszítette el örökre látását. A festmény az erdélyi magyar avantgárd művészet egyik legfontosabb alkotása.
A nagybányi művészek neós nemzedékének kiemelkedő mestere Ziffer Sándor. 1907 körüli, úgynevezett fauve-os korszakából csupán kevés alkotása van a Nemzeti Galéria gyűjteményében, sőt önarcképei közül is csupán egy időskori portrét őriznek. Több szempontból is kiemelkedő tehát ennek a korai, Önarckép zöld falú nagybányai műteremben című képnek a jelentősége.
























