A jazz legenda visszatér

Június 18-án, hétfőn dupla koncertet ad a Budapest Jazz Clubban a jazz történetének egyik legnagyobb legendája, Lee Konitz.

Az idén 90 éves Lee Konitz a jazz történetének élő legendája és egyben krónikása, aki épp úgy bábáskodott a cool, mint az avant-garde jazz születésénél. Kezdetben klarinétozott, klasszikus zenét tanult majd rátalálva kedvenc hangszerére, áttért az altszaxofonra. A '40-es, '50-es években Miles Davis-szel és a korát szintén meghatározó billentyűssel, Lennie Tristano-val dolgozott.

Lee Konitz még mindig a világ egyik legjobb alt-szaxofonosa, aki sokaktól eltérõen nem Charlie Parker nyomdokaiba lépett, hanem önálló, saját hangját alakította ki. Soundja az évek folyamán organikusan változott. Eredetileg száraz volt, amit akkor változtatott meg, amikor Stan Kenton nagyzenekarában kezdett fújni. Erre feltétlen szüksége is volt, különben megfulladt volna a zenekar nagy hangerejében. “Nem volt könnyű abban a zenekarban altszaxizni. Legközelebb inkább dobos leszek.“ - nyilatkozta.

Pályája során olyan klasszisokkal dolgozott együtt, mint Dave Brubeck, Ornette Coleman, Charles Mingus, Elvin Jones, Charlie Haden, vagy épp a vele azonos évben, 1927-ben született Zoller Attila. Lee Konitz diszkográfiájával a WikiPedia külön oldalon foglalkozik, melynek oka, hogy zenekarvezetőként 147 azaz száznegyvenhét korongon hallható! Sidemanként pedig még ugyanennyi albumon működött közre.

Legutóbb 2013-ban duóval a BJC-ben, majd 2014-ben triójával, a MÜPA-ban adott emlékezetes koncertet.  Ezen az estén kvartettjével lép fel, egy felejthetetlen, a hazai jazz-zenei történet újabb mérföldkövének számító koncert keretében.
2018. június 18. 19.00 & 21.00
Budapest Jazz Club, Budapest, Hollán E. u. 7.
Jegyár: 5400 HUF
Lee Konitz Quartet:
Lee Konitz – szaxofon
Florian Weber – zongora
Jeremy Stratton – bőgő
George Schuller – dob