Az elmúlt években lelkiismeretesen végignéztem majd’ minden magyar filmet, még a legrosszabbakról sem mentem ki, még ha a közönség 90%-a így is tett. A Nyomozó, Valami Amerika vagy a Kontroll is tekinthetők jó moziknak, de kizárólag az itthoni mezőnyt figyelembe véve. A Kaméleon az első olyan film hosszú-hosszú évek óta, ami nemzetközi viszonylatban is kiválóan megállja a helyét. Ha a szereplők szájmozgása nem egyezne meg a hallott szöveggel, akkor rá sem jönnénk, hogy nem Hollywood újabb importált káprázatára váltottunk jegyet.

Goda Kriszta tud rendezni, tud filmet csinálni. Nem a szakmának, nem a fesztiváloknak, hanem a közönségnek, akiket néhány „elismert” rendező valahogy szeret kihagyni a történetből. A Szex és más semmi szerethető mese, a Szabadság, szerelem! véleményem szerint kis visszalépés, bár rendezés tekintetében biztosan nagyobb kihívás volt. A Kaméleon viszont mestermunka; egy ilyen történetből ilyen műfajban ennyit lehet kihozni. Nem az évszázad filmje, nem is erre törekszik. Hanem egy történetet a mai ember számára a legélvezetesebben előadni. Sikerült neki.

Egy fiú és a barátja abból élnek, hogy gazdag, a szerelem által elkerült nőket csábítanak el, akik a rég várt érzelmek és kis furfang hatására átiratják a vagyonukat, amivel ők meglépnek. Egyszer csak azonban megjelenik a Femme Fatale, és a csábítóból lesz csábított. Egy annyira egyszerű alapszituáció, hogy ugyanannyira egyszerű elrontani, mint jól feldolgozni.

Szokták mondani, hogy két dologról nem kell semmit mondani: a nagyon rosszról és a nagyon jóról. Mert felesleges. Ha a sok elbukott kísérlet után szeretnénk mégis látni egy ellenpéldát, hogy igenis létezik jó magyar film, vegyünk bátran jegyet a Kaméleonra, nem fogja senki megbánni. Már csak Kulka Jánosért is bőven megéri, aki óriásit alakít benne!

10/10 pont

Kaméleon, 100 perc
rendező: Goda Kriszta
operatőr: Babos Tamás és Gulyás Buda