Az I. Visegrádi Nyári Filmfesztivál a Visegrádi Alapítvány támogatásával és a krakkói Magyar Centrum szervezésében jött létre, hogy elősegítse a Visegrádi Négyek 2000-ben oly lendületesen indult együttműködésének folyamatosságát. Az országonként három rövidfilmmel kiegészített, 12 nagyfilmből álló "utazó" program három - a legjobb játék-, dokumentum- és elsőfilm - kategóriában mutatja be a négy ország 2007-2008-as filmtermését.

Eladják az 1908-ban, Helios mozgó néven nyílt, 1934-ben már Admirál, 1939-től Adria filmszínház és az államosítás után Bem nevet viselő mozit. A Budapest Film tulajdonában álló, 1999-től Kántor László vezette Új Budapest Filmstúdió üzemeltetésében álló mozi az art hálózat tagjaként igazi art mozivá varázsolódott az évek alatt.

Szóval például a járulékos ráfordítások (idő, pénz) kérdése. Például, a mostani vásárlásaim mennyit időt, energiát, költséget (autót használok, utánvéttel rendelek stb.) vesznek igénybe, ezen akarok-e változtatni, tudom-e kedvezőbbé, takarékosabbá tenni vásárlásaimat?

Helyszín: 
Időpont: 
2009. június 20. 0:00 - 2009. augusztus 23. 0:00

A Pillanatgépek című kiállítás mintegy 50 kortárs művész alkotása segítségével tárja föl és mutatja be a technikai képtermelés eredetét, s azt is, hogyan fonódik egymásba fikció és valóság, látvány és illúzió. Műveik együtt jelennek meg a filmkészítő Werner Nekes nevezetes médiatörténeti gyűjteményének mintegy 200 kiválasztott tételével.

Időpont: 
2009. június 18. 0:00 - 2009. október 25. 0:00

2009. június 18-tól október 25-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában a Borsos József festő és fotográfus (1821–1883) című kiállítás. Az időszaki tárlat Borsos Józsefet, a Lányok bál után festőjét mutatja be, aki festőként és fényképészként is jelentős életművet hozott létre.

Oldalak