Folyamatosan érkeznek a dalok a BUDAPEST DAL 2019 pályázatára, de a főváros és a meghívott sztárok is agitálnak: mérettessétek meg magatokat!

Legyél pályakezdő, vagy már tapasztalt, profi zenész, ez egy remek alkalom, hogy megmutasd tehetségedet és megismerjen az egész ország! Budapest idén Európa Sportfővárosaként várja a dalát, így ennek ritmusában a pályaműveket.

Elindult a visszaszámlálás. Húsz nap sincs már hátra, hogy kiderüljön, kinek a szerzeménye nyeri el a közönség és a zsűri szívét, és ki szólalhat meg majd Budapest hangján. A hat meghívott sztárelőadó mellett bárki versenybe szállhat, hogy ugyanolyan eséllyel legyen övé a BUDAPEST DAL 2019 cím. Legyen az pályakezdő, vagy már tapasztalt, profi zenész, csak nyerhet azzal, ha nekifut ennek a versenynek, hiszen előre nem tudni, ki az, aki valóban eltalálja azt a hangot, amit ezen a megmérettetésen keresnek. Ráadásul nemcsak a győztes, de minden beválasztott résztvevő dalát azonnal a nagyközönség is megismeri. Így már csakis azon múlik, hogy akár minden eddiginél nagyobb körben hallhatják szerzeményét, hogy a közönségnek tetszik-e a megálmodott szerzemény.

A részvételre a meghívott zenészek és a tavalyi győztes, Gigi is mindenkit bíztat: jelentkezzenek! „Amikor megnyertem ezt a versenyt, elképesztően büszke voltam. Teljesen váratlanul ért, amikor a Thália színházban engem hívtak ki a színpadra, csak azt éreztem: magyar nyelven, magyar dalt is tudok úgy énekelni, hogy az tetszik a közönségnek. Mert, ha a szívünk benne van, akkor az nemcsak versenyfeladat, hanem egy örökké élő emlék nekünk, előadóknak is. Ráadásul édesapámmal szereztük a zenét, ami még inkább erősíti az érzelmi kötődésemet mind ehhez a kezdeményezéshez, mind a dalhoz. Nekem ez bizonyítéka volt annak is, hogy hiába vagyok nagyon sokat Amerikában, énekelek angol nyelven egy egészen más kultúrának a számaimat, én mindig is magyar lány maradok, a szívem mindig idehúz. És azért bíztatok mindenkit arra, hogy merjen belevágni, mert ez valóban egy olyan élmény és olyan maradandó dolog, amit soha, de soha nem fognak elfelejteni”—biztatott mindenkit Gigi. „Mivel nem Budapesten nőttem fel, nekem kicsit más ez a város. Minden nap rácsodálkozom a szépségeire, a történelmére és az egyediségére. Szerintem remek ötlet megzenésíteni Budapest páratlan üzenetét. Hiába verseny és minél többen neveznek, annál több a vetélytárs, mégis azt gondolom, itt kell, hogy minél színesebb és szebb legyen a paletta. Hogy mind több zenésztársunk érzését ismerjük meg, amit ez a város ihletett. Az, hogy ki nyeri el a címet, valóban a többség ízlésének a dolga, de mindemellett nagyon sok szép, klassz zeneszámot is nyerhet a közönség. Az eddig ismeretlen szerzők pedig nyilvánosságot és esélyt kapnak arra, hogy sokkal többekhez eljuthasson a zenéjük"—üzeni Vastag Csaba

Budapest Főváros Önkormányzata második alkalommal hirdeti meg a BUDAPEST DAL 2019 pályázatot. Idén viszont Budapest Európa Sportfővárosa, ezért elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat várnak a versenybe.  Szövegében nem feltétel, hogy Budapest vagy a sport megjelenjen, cél, hogy dinamikája mozgásra inspiráló legyen, egyben emlékeztessen a városra. A pályázat minden zenész és énekes számára nyitott. A projekt kapcsán hat ismert előadó kapott felkérést: Janicsák Veca, Tóth Gabi, Majoros Péter / Majka, Vastag Csaba, Szikora Róbert és a New Level Empire. Mellettük öt hely marad szabadon a cím elnyerésére.

Tavaly indult a megmérettetés, 2019-ben Budapest már egy olyan dalt keres, aminek üzenete nemcsak Budapestről, hanem a sport fővárosáról is szól. Egy dalt, ami egyszerre szól Budapestről és adja a sport lüktetését. Amit, ha meghallgat kétmillió ember, akkor azt kétmillió különböző okból tudja dúdolni. Mindenki magáénak érezheti, aki szereti Budapestet önmagáért is, és aki él, élt vagy a jövőben itt szeretne élni. Olyan alkotásokat várunk, amelyeket a 18-40 éves Budapesten élő célközönség mellékhangzástól mentes, a fővároshoz köthető pozitív érzelmek és emlékek slágereként kedvelhet meg.

A megmérettetést idén is szakmailag elismert, független szakértőkből álló zsűri (Joós István - a Magneoton Zrt. vezérigazgatója mellett Rózsa István - Rózsa Records, Rakonczai Viktor - Artisjus díjas zeneszerző, zenei producer, Nagyné Varga Melinda - Fővárosi Önkormányzat Kulturális főosztályvezető és Szűts László – MAHASZ) értékeli, illetve a közönséggel közösen döntenek majd a 2019-es év Budapest Daláról.

A verseny után valamennyi szerzemény felkerül egy közös CD-re is.

Szavazni a Budapest Dal oldalon lehet naponta egy valós email címről 2019. árpilis 8-tól árpilis 25-e éjfélig. A benevezett dalok április 26-ig a lakosság számára kizárólag a Budapest Dal weboldalán lesznek hallhatóak.

A Budapest Dal 2019 győztese nemcsak hogy egy éven keresztül viselheti a Budapest Dal 2019 címet és megkapja a Budapest Dal plasztikus díjat, oklevelet, hanem 1 millió forint pénznyereményben is részesül.

Határidők:

2019. március 22. – Dalok beérkezési határideje

2019. március 22 - március 30. – Felkért dalok és beérkezett pályaművek feldolgozása, zsűri előválogatása. A koncerten szereplő 10 előadó véglegesítése, szerződéskötés.

2019. április 8. – Dalok feltöltése a weboldalra és a szavazás megnyitása a nagyközönség felé

2019. április 25. – Szavazás lezárása

2019. április 26. (péntek) - Thália Színház Budapest Dal 2019 Gála koncert, a Budapest Dal 2019 győztesének kihirdetése.