A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított díjakkal az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit tüntetik ki.

Az olvasók még négy napig, május 12-ig szavazhatnak arról, hogy ki nyerje 2019-ben a Libri irodalmi közönségdíjat.

A Libri irodalmi díj nevezési kritériumainak 2018-ban összesen 154 könyv felelt meg, a lista 43 kiadó könyveiből állt össze, összesen 38 tényirodalmi és 116 szépirodalmi kötet szerepel rajta. Ebből a listából választotta ki kedvenceit 2019 februárjában a Libri által felkért 140 művész, tudós, véleményvezér, neves közéleti személyiség. Az ő szavazataik alapján alakult ki a döntős könyvek listája, amire a szakmai zsűri és a közönség is voksolt, illetve voksolhat még május 12-ig. A tízes listából ugyanis a zsűri és a közönség választja ki azt a két könyvet, amelyek május 15-én megkapják a nívós elismeréseket, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

A Libri irodalmi díjak döntősei:

1.         Barabási Albert-László: A képlet

2.         Dragomán György: Rendszerújra

3.         Kemény István: Nílus

4.         Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

5.         Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy

6.         Pintér Béla: Újabb drámák 

7.         Simon Márton: Rókák esküvője

8.         Szilasi László: Luther kutyái

9.         Szvoren Edina: Verseim

10.       Takács Zsuzsa: A Vak Remény

A zsűri tagjai:

Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja; Beck Zoltán dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, a Zenélő Egyetem szakmai igazgatója; Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja; Károlyi Csaba irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, egyetemi oktató; Szilágyi Zsófia Balassa Péter-díjas irodalomtörténész, kritikus, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke.

A közönség még négy napig, május 12-ig szavazhat a Libri weboldalán. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, ami a Libri irodalmi díjak 10 döntős könyvéből áll össze.

A díjról, a 154 könyvről, a döntős művekről és szerzőikről további információt itt olvashat.