A velencei kalmár szombati előadása után a közönségnek lehetősége lesz megvitatni a látottakat az előadás alkotóival és meghívott vendégeinkkel.

A beszélgetést Proics Lilla kritikus moderálja. A Kritikus órára a belépés díjtalan. A velencei kalmár Shakespeare egyik legvitatottabb, legösszetettebb és a Hamlet mellett a legtöbbet játszott műve. A Mohácsi-testvérek átiratában maivá, megfoghatóvá válik a gyűlölet, a bosszúvágy, a kirekesztés története. „A 20. század történelmi eseményei, a modern kori antiszemitizmus miatt ma már nem lehet úgy olvasni ezt a drámát, hogy ne legyen más csengése, mint mikor íródott. Ezt igyekeztünk közelebb hozni, megfoghatóvá tenni a néző számára, és megmutatni egy masszívan kirekesztő társadalom képét – magyarázza a rendező. – Egyik oldalt sem bélyegezzük meg, vagy emeljük az egekbe az előadásban, mindkettő bűneit, sérelmeit, elvakultságát megmutatjuk, és azt is, hogy mindez hová vezet. „Gyűlöletkomédiát” látunk a színpadon, és gyakran saját hétköznapjainkban is” – mondja Mohácsi János.

William Shakespeare alapján Mohácsi István és Mohácsi János

A velencei kalmár (18) - Vígjáték a gyűlöletről

Rendező: Mohácsi János

Te fiatalember, kinek ötösöd van az élet lottóján, fehérnek és gazdagnak születtél a virágzó Velencében, leszel-e kezese a legjobb barátodnak, aki őrülten szerelmes? Különösen úgy, hogy hat hajód a fedezet, amelyek messze tengereken járnak, India és Kína mesés kincseit hozzák haza? Pláne úgy, hogy felelőtlen cimborád egy zsidótól kér kölcsön, mégpedig nagyon sokat, és a zsidó elképesztő feltételeket szab neked, pusztán azért, mert úgy bántál vele régebben, jó, többször is, ahogy a zsidók megérdemlik. És mi van, ha léha barátod nem tudja megadni a kölcsönt, és a zsidó benyújtja neked a számlát? Hazatérnek-e hajóid a messzi tengerekről? És ha csak kettő tér haza? És ha csak egy? És ha...? És mit keres itt egy zsidó?

Az előadást kizárólag 18 éven felülieknek ajánlják!