Néha úgy érzem a magyar filmszakmában él egy közhely, miszerint egy művészfilmben a szereplőknek keveset kell beszélniük. Behelyezzük ezt még egy itthoni vidéki környezetbe és máris teljesen valósághűlten lesz. Ilyen az Apaföld című film is.

Helyszín: 
Időpont: 
2009. február 27. 19:00

A legvidámabb barakk kiállítás kísérőeseményeként 12 fiatal tervező nem kisebb dologra vállalkozott, mint az ’50-től a ’80-as évekig terjedő időszak divatirányzatai ihlette kollekciót hozzanak létre és ezt egy show keretében tárják a közönség elé.

Időpont: 
Ismétlődés mindennap csütörtök febr. 12 2009-ig.
2009. január 29. 0:00

A Budapesti Mûszak Egyetem Építészmérnöki Karának másodéves hallgatóinak kiállítása a harmadik szemeszterben végzett "Lakóépülettervezés 2" tárgy terveinek és makettjeinek bemutatásával.

A hemzsegő amerikai filmek között kimondottan jó beülni az olyan rendezvényekre, mint a Magyar Filmszemle, ahol láthatjuk, létezik magyar filmgyártás.
Elsőként két dokumentumfilmet néztem meg, mert naivan azt gondoltam itt nincs lemaradásunk.

Az El Greco a krétai származású Spanyolországban világhírűvé vált festő életének főbb állomásait és festészetét bemutató film. Érdekes, izgalmas és a végén feszültséggel teli.

A kínai piacon utol lehet érni a legmenőbb audit egy kis BMX bicajjal, legalábbis Budapesten, ahol mindenki gulyást eszik és sört iszik - többek között ez derül ki a Szállító 3-ból, ahol az egyszemélyes hadsereg Jason Statham a verekedések végére megszabadul a ruháitól, mert azzal fojtja meg az ellent. Ahogy a korábbi részekben is.

Oldalak