Idén Napok lesz a Völgy

Amilyen optimistán ért véget a tavalyi Művészetek Völgye, olyan pesszimistán, sok-sok bizonytalanság után indul útjára - immáron más néven - a Kapolcsi fesztivál.

Aki tavaly járt Kapolcson másról sem hallott, mint milyen dinamikusan fejlődik a település. A fesztivál után elkezdődtek a csatornázási munkák, a lakásárak már többszörösei a hasonló településekéhez, nem is beszélve az országos népszerűségéről.
Idén mégis szinte csak a negatív dolgokról hallunk (bezárt a posta, bezárhat az iskola…). Így volt ez azon a sajtótájékoztatón is, amin kijelentették: „Nem lesz Művészetek Völgye!”. Bár ez nem az első alkalom, hogy ez történik, mégis ez most kimondottan rosszul sült el. Még a rendszeres Kapolcsi fesztiválozók se értették a helyzetet. A cél persze érthető volt: serkenteni az államot, hogy adjon támogatást a fesztivál szervezésére. A mutatvány sikerült, 20 millió forintot kap Kapolcs, a maradék 40 milliót a jegybevételek illetve a támogatások teszik ki. Ez az összeg állítólag csak arra elég, hogy "zsíroskenyeres útiköltségért" jöjjenek az előadók. Mint például Jordán Tamás az Amadinda együttes vagy Palya Bea.

A sok zűrzavar mellett a név is változott; először Bűvészetek Völgye, majd később Bűvészeti Napok lett a Völgy. A jubileumi (20.) Művészetek Völgyét jövőre halasztották.
Továbbra is 10 nap lesz a szórakozás, idén július 25.-től augusztus 3.-ig. A falvak közül egyedül Pula marad ki.

Tehát idén is lesz Kapolcson fesztivál, Kapolcsi Bűvészeti Napok címen. Rengeteg fellépővel, megszokott hangulatban, zsíroskenyéren. A részletes program a megújult honlapon elérhető: www.kapolcs.hu