Minden út hazavezet

A válság közepén akár aktuális is lehetne a Továbbállók című film témája, hogy mit is kezdjünk ha nincs pénz és mégis becsúszik egy gyerek.

Hiába született Burt (John Krasinski) egy gazdag családba, mégis egy kis viskóban szegényesen él barátnőjével Veronával. Kapcsolatuk egy dologra épít: a szerelemre, ugyanis Verona (Maya Rudolph) kijelentette ő soha nem fog megházasodni. És ekkor jön a gyerek...Egyetlen ismerőseik a környéken Burt szülei, akik ráadásul bejelentik, hogy elköltöznek Európába, így a gyereknevelésben nem tudnak segíteni. Így nincs ami ehhez a környékhez kötné őket, ezért útra kelnek új élet után keresve.

Minden állomáson egy-egy régi ismerősüket látogatják meg. Többségük már megtapasztalta, mit jelent felnevelni egy gyereket. Sam Mendes, rendező rajtuk keresztül mutatja be a különböző családtípusokat. Vannak akik tojnak a gyerekükre,vannak a „babakocsi utálók”, van akiknek nem lehet gyerekük ezért örökbefogadnak, és van ahol a a feleség otthagyta a férjét a gyerekkel együtt.

Igaz a legtöbbet a gyermeket váróknak mond a film, mégis egy vicces roadmovie-t kapunk. A színészek nagyon jól lettek kiválogatva és teljesen hihetőek az események. Bár nekem mindig kérdés volt az, hogy egy szegény amerikai hogyan engedheti meg magának, hogy fél Amerikát és Kanadát körbeutazza, ha nincs pénze.

Bár Burt és Verona nem talál egy jól fizető állást, mégis abban a pozitív tudatban élnek, hogy mindent meg fognak adni gyermeküknek, aki egy normális családban születhet meg.

7/10 pont

Továbbállók (Away We Go) amerikai-angol vígjáték, 98 perc, 2009
rendező: Sam Mendes
forgatókönyvíró: Dave Eggers, Vendela Vida
szereplők: John Krasinski (Burt Farlander), Maya Rudolph (Verona De Tessant)