Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
Különleges keleti műtárgyakkal, köztük egy kétezer éves kőbuddhával, izgalmas előadásokkal, filmvetítésekkel, hétvégén Láma Ole Nydahl előadásaival, majd zárásként hatalmas partival vár mindenkit a BuddhaFeszt.
December 14-től 20-ig egyedülálló programsorozat helyszíne lesz a budapesti Gödör Klub: a keleti buddhizmus szellemi és kulturális örökségét bemutató, különösen gazdag kiállítást tekinthetnek meg itt az érdeklődők egy héten keresztül, melyet számos előadás és egyéb rendezvény is kísér. A kuriózumnak számító műtárgyak – tibeti meditációs festmények (tankák) és szobrok, köztük egy kétezer éves kőbuddha – közel hozzák a látogatóhoz a tibeti kultúrát, ezt a mai napig elzárt és veszélyben lévő világot.
A műalkotások mellett érthető, hiteles magyarázatokat talál az érdeklődő. Az alapvető információkat filmek, fényképek, tablók, multimédiás prezentációk és szakemberek által tartott előadások teszik mindenki számára érthetővé és még változatosabbá.
A BuddhaFeszten elismert magyar, illetve külföldi előadók beszélnek majd a Kelet és a Nyugat találkozásáról, a buddhizmus nyugati „karrierjéről”, a Kelet művészetéről vagy arról, hogy a buddhista látásmód miként képes gazdagítani mindennapi életünket, legyen szó párkapcsolatokról vagy akár üzletről.
Hétvége egyik koronája Láma Ole Nydahl Magyarországra látogatása, aki a Körcsarnokban tart két előadást. A hétvége összefoglaló címe "Öröm, és Szabadság". Láma Ole Nydahl a szombati előadásában "A buddhizmus nyugaton", vasárnap pedig a "Női bölcsesség - férfi aktivitás" témaköröket járja be.
A BuddhaFeszt a hetet hatalmas parti zárja, amit Láma Ole Nydahl zár többek között, és ahol fellép a Paganza, a Dynamic Ego Killaz buddhista dj-éi , és a Fidzsi-szigeteken született és Új-Zélandon nevelkedett breakbeat-úttörő FreQ Nasty is. A Körcsarnokban tartott két előadáson kívül a Gödör Klubban a kiállítás, a programok megtekintése és a buli is mindenki számára ingyenes.
További információ: www.buddhafeszt.hu




















