Pécsi Egyetemi Napok 2010

Időpont: 
2010. április 21. 0:00 - szerda - 2010. április 24. 0:00 - szombat

2010. április 21-24. között rendezik meg Pécsi Egyetemi Napok (PEN) rendezvénysorozatát. A PEN több mint másfél évtizede Pécs legnagyobb ifjúsági rendezvénye, egyidős a pécsi hallgatói mozgalommal. Ez a fesztivál nyitja az adott év rendezvényszezonját, és egyben az egyetemi hallgatóságot és a fiatalokat legjobban megmozgató esemény az egész régióban.

A Pécsi Tudományegyetem hallgatói létszámát tekintve a legnagyobb az országban; a jóval több mint harmincezer egyetemista jelenléte nagyban hozzájárul Pécs sajátos kulturális imázsának megformálásához. A több tízezer fiatal sajátos igényeikkel és gazdasági potenciáljukkal az egyik legnagyobb mozgósító és megtartó tényező a város szolgáltatási területen tevékenykedő vállalkozói számára. Az egyetemi fiatalság kiváltója, alakítója és fenntartója a város állandó pezsgésének, a Pécsi Egyetemi Napok pedig hagyományosan az ő ünnepük.

A 2008-as rendezvény óriási sikere után a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata úgy döntött, hogy a korábbi évek gyakorlatához visszatérve újra évenként rendezi meg a fesztivált, amely a Pécs 2010 kulturális programsorozatának is szerves részét képezi. 2009-ben a PEN új otthont lelt a Pécsi Bőrgyárban, miután előző évben a Zsolnay-gyár már túl kicsinek bizonyult; április végén mintegy 15 ezren szórakoztak a Bőrgyárban, egyetemisták, pécsiek és az ország számos pontjáról érkező vendégek vegyesen. Idén a PEN minden eddiginél több programhelyszínnel és minden eddiginél gazdagabb programkínálattal érkezik a kulturális fővárosi év egyik kiemelt fontosságú könnyűzenei rendezvényeként.

A Pécsi Egyetemi Napok alapvető sajátossága a fesztivál nyitottsága, ami kiterjed mind a látogatóközönség sokféleségére, mind a rendezvény létrehozásában résztvevő különböző alkotói közösségek együttműködésére, és az ország határain belüli és kívüli partnerek felkutatására, bevonására. Az elmúlt fesztiválok során számos egyetemi és városi alkotóközösség tette gazdagabbá a PEN-t, és ez a gyümölcsöző együttműködés idén is folytatódik; a PEN befogadó fesztivál, amely támogat minden értékes művészeti és civil kezdeményezést.

Idén a PEN kiemelt együttműködő partnere Magyarország első számú felsőoktatási fesztiválja, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai találkozója, az EFOTT, amely 2000 után idén júliusban újra Pécsett kerül megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának társszervezésében. Az EFOTT saját színpaddal mutatkozik be a PEN-en. 2008 és 2009 után újra a Szalon a PEN söre.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is több népszerű külföldi fellépő járja meg a PEN színpadjait. Ezek közül kiemelkedik a Depeche Mode-al kollaboráló Client, az instrumentális hiphop vezéregyénisége, DJ Krush, a korábban a Sziget nagyszínpadán is nagy sikert arató Tito&Tarantula és a ska egyik legendájának számító The Toasters. A fesztivál három élőzenés színpadja közül a legnagyobb ad helyet a populárisabb produkcióknak, az A38-on izgalmas, „undergroundabb” jellegű zenekarok viszik a prímet, míg a Pécs2010 Színpad Pécs kiemelkedő gazdagságú könnyűzenei életének bemutatására vállalkozik. Új helyszínként mutatkozik be idén a Red Bullal közösen kialakított party helyszín, ahol népszerű DJ-k játszanak.

Nagyszínpad

  Szerda Csütörtök Péntek Szombat
19.45-20.30 Kovbojok The Kolin Turbo Realistic Crew
21.00-22.00 Vad Fruttik Neo Tito&Tarantula (USA) Csík zenekar
22.30-23.45 Bëlga Kiscsillag 30y La Fanfare en Pétard (F)
00.15-01.30 Les Touffes Krétiennes (F) Client (UK) PASO Anima Sound System
01.45-04.00 Irie Maffia Sound System Tesco Disco
(Kecske & Pipo)
Bergi (Monkey6)
cOp (Hotflush/sub.fm)
DJ Krush (J)
bodoo, Pfunk

 

A38 Színpad

  Szerda Csütörtök Péntek Szombat
20.15-21.00 Hangmás Óriás Esclin Syndo Timur Lenk
21.45-22.30 Zenzile (F) Isten Háta Mögött Deti Picasso (ARM) Zuboly
23.30 00.30 Heaven Street Seven Subscribe VHK-idéző Erik Sumo Band
01.00-02.00 Colorstar The Toasters (USA) Barabás Lőrinc Eklektric The Urban Voodoo Machine (UK)

 

Pécs2010 Színpad

  Szerda Csütörtök Péntek Szombat
19.40-20.40 Tehetségkutató Tehetségkutató Tehetségkutató Tehetségkutató
21.00-21.30 Kuba Libre Szimur Paint the lilies
A PEN 2009 Tehetségkutató nyertese
The Lucky Hunters
21.50-22.20 ZAT The Crybabies Szigor Igor Dutar
A Fringe Fesztivál 2009 nyertese
22.40-23.10 Revelstone
A PEN2009 Tehetségkutató közönségdíjasa
Tegnap Tükezoo Halott Pénz
23.35-00.30 Eszter & a GumiZsuzsi HétköznaPICSAlódások Ska-Pécs Punnany Massif
00.55-01.50 Singas Project SKRU Zagastic 00.30-tól
EREDMÉNY HIRDETÉS

 

Red Bull Party

Szerda Csütörtök Péntek Szombat
19:00 OFF Programok
22:00 Albrecht/
Portugal
Albrecht/
Portugal
Albrecht/
Portugal
Albrecht/
Portugal
0:00 O'Neal & Revolution Whiteboy DJ Junior Dévényi Tibi bácsi
2:00 Portugal Kau Cyan Albrecht