2012. május 25. - péntek

Dürer Bor- és Fröccsfesztivál

Kinyomtatom...Send by email
Helyszín: 
Dürer kert
Jegyár: 
Ingyenes
Időpont: 
2010. július 30 - 2010. július 31

Fesztiválok éve van. Most látom, hogy lesz Fröccsfesztivál, illetve kicsit komolyabb az ügy, mert hivatalosan Dürer Bor- és Fröccsfesztivál a neve. Hogy hol? Hát Budapesten és amint az gondolható a névből, természetesen a Dürer kertben.

Amit még érdemes tudni róla, hogy kóstolóval és zenés mulatsággal egybekötött ingyenes esemény. A fesztivál célja – írják a rendezők – a borkultúra mellett a fröccskultúra építése. Hát ez nekem új, mert a fröccs – ami ugye azt jelenti, hogy az isteni nedűhöz szódavizet kevernek – az elmúlt évtizedekben a „szórakoztató kultúrában” lezüllött kocsmák illuminált (bugyuta, egyoldalú stb.) vendégeinek kezében jelent meg. Sőt egyesek „bűnnek” nevezték a bor ilyenfajta fogyasztását - buké és egyebek elvesztésének emlegetésével. Pedig-pedig, ha ismerjük a „Legendát a fröccs eredetéről”, akkor kiderül, hogy a fröccs igenis a kulturált társasági fogyasztás eleme volt.

A Wikipedián olvastam és ide másoltam mindenki épülésére a történetet, a legendát:
„1842. október 5-én Fáy András a fóti pincéjébe hívta szüretre Vörösmartyt és néhány barátját. A barátok között ott volt Jedlik Ányos is, aki nemcsak az elektromosság nagy tudósa volt, hanem a szódavíz magyar feltalálója is. Ahhoz, hogy a bor erősségét kellemesen enyhíteni lehessen, nemcsak a szódavíz előállítását kellett felfedeznie, hanem természetesen fel kellett találni egy olyan üveget is, amelyből a szódavizet ki lehessen fröccsenteni. Jedlik magával vitte a világ legelső szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére elkészítette a Fáy-birtokon a legelső fröccsöt. Ő azonban németesen spriccernek nevezte. Vörösmartynak ez a szó nem tetszett és helyette találta ki a fröccs szót, a Fóti dal című költeményében említi meg a szódával higított bort: „fölfelé megy a borban a gyöngy”.” – de ha eljutsz erre az oldalra, megtudhatod, hogy hányféle fröccs van. Gyorsan nézd át, hogy tudd, Krúdy-fröccsöt akarsz vagy éppen távolugrást (amit mellesleg sóher fröccsnek is neveznek, na találd ki, hogy miért!)- vagy éppen bivalycsókra van kedved.
Azt nem tudom, hogy akkor 1842. október 5-én volt zene is a fröccs mellé, de most lesz. Több zenekar csujogatós-csattogós bordalokkal gondoskodik a zenei aláfestésről.
Pénteken a Transglobal Undergrounddal is fellépő Balogh Kálmán és a zenei virtuózokból összeállított Gipsy Cimbalom Band, valamint a kobzos Róka Szabolcs felel a hangulatért.

Szombaton a Téka együttes parasztzenéjét, a Magyar Tekerős zenekart és a Magyar Duda zenekar boros nótáit hallgathatjuk. Dj Nafta mindkét napra folklemezeivel készül. Ezek szerint vidám, andalgós nyugalom és kurjongatós-borivós hangulat várható. Nemcsak hallgatásra, de táncolásra is adódik lehetőség.

A szódavízről nincsenek hírek, ki gyártja, milyen márkát fogyaszthatunk (J) – de a Junibor Fiatal Borászok Egyesületének borkínáló tagjainak a nevei már sejtetik, milyen borok kerülhetnek a szódavízzel együtt a pohárba. Borkínálók: Árvay Angelika, Bolyki János, Dr. Demeter-Novák Endre (DemeterVin), Frittman Péter, Gál Péter, Gere Viktória (Gere Tamás és Zsolt Pincészete), ifj. Dúzsi Tamás, ifj. Kamocsay Ákos (Maurus), Kiss Gábor, Konyári Dániel, Wille-Baumkauff Stefán (Pendits) és Miklós Csabi.

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Időpont: 
2012. július 17 - 2012. július 22
Irie Maffia, együttes

Csehországtól Zimbabwéig, Olaszországtól Burkina Fasoig számos országból érkező, a világzene ismertebb művészei és eddig elrejtett gyöngyszemei mutatkoznak be július 17-22-ig Balatonlellén, a Babel Sound fesztiválon. A nemzetközi sodor mellett természetesen a hazai zenei élet jelesei is fellépnek majd a Balaton-parti kisvárosban.

Helyszín: 
Park Strand Kemping
Időpont: 
2012. augusztus 21 - 2012. augusztus 26

A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget 2012. augusztus 21—26. között, Budapesttől alig 60 km-re Agárdon, a Velencei-tó kivételesen tiszta és mélyvizű strandján, 8000 négyzetméteres területen.

Helyszín: 
Millenáris
Időpont: 
2012. június 7 - 2012. június 10
Gourmet Fesztivál (Budai Gourmet)

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.