Seth MacFarlane nagy sikerű, élőszereplős vígjátéksorozata, a Ted második évada a mai napon, március 20-án debütál, kizárólag a SkyShowtime-on. Az előzménysorozat első három epizódja már elérhető a streaming szolgáltató kínálatában, az új részek pedig hetente érkeznek.
„Négy évvel ezelőtt kezdtem dialógusokat írni a színházról Denis Diderot Színészparadoxonjának mintájára. Napi eseményekből, bemutatókból, írói, rendezői, színészi, társulati teljesítményekből, színházpolitikai aktualitásokból indultam ki.
Igyekeztem a „Mestertől” tanult szórakoztató könnyedséggel, olvasmányosan megragadni a feloldható ellentmondásokat, majd általánosabb, esztétikai és társadalmi kérdésekig eljutni. Szó esik produkciókról, jelenségekről, vitákról, színházi műfajokról, elvekről és utakról, itthon és külföldön. Az ötven tematikus beszélgetés krónika és kritika próbál lenni egyidejűleg. Kritikus vagyok, a polémia nem idegen tőlem. A Népszavában, majd a Kritikában megjelent írások olvastán egyik pályatársam fejcsóválva megjegyezte: „Ez nem két különböző ember, mind a kettő te vagy.” Magam sem tudnám tömörebben summázni a lényeget
A könyv a helyszínen 20% kedvezménnyel megvásárolható.

























