A 2011-ben Kossuth-díjjal is elismert Berecz András úgy tartja, hogy a mesemondó hivatása új életet lehelni a régi mesékbe. De nemcsak a régieket fényesítgeti, hanem mindig keres újakat is.

Hivatását és a hagyományos kultúra leglényegét édesanyjától tanulta, aki a híres kunhegyesi táncos és nótafa, Tanka Gábor lánya volt. Pályája kezdetén csángók között forgolódott, később Erdélyben, Felvidéken, Somogyban, a Nagykunságban, Nyírségben járt gyűjtőutakon. Csuvasföldről pedig legutóbb hazahozta (kutatta is, magyarította is) a sördalokban kifejezett rokondicséret szép gesztusát.

Berecz András (Fotó: Kende Luca)

Legújabban Gyergyóban járva székely népdalokat gyűjtött össze és tett egymás mellé Hazakísérlek című CD-jén. Ezen az estén tehát a magyar műzenét megújító, világrangra emelő gyergyói dal a főszereplő. Ezen a vidéken tett első útja után írta Kodály a székely népdalról: „Mint friss tavaszi szellő fúj bele a magyar zeneélet csukott szobájába. Majd elválik, ki jár jobban: aki elébe tárja keblét, vagy aki fázva húzódik köpenyébe…. Ez a megújulás útja, ezt kell követnie a magyar dalnak is, ha nem akar elsenyvedni egyre vértelenebb maga-ismételgetésben.” Berecz András ezeket a dalokat olyan mesék, mókák közé szorítja, melyekből például kiderül, hogy a kifordított vérmedve miközben harapni felejt, az időt is kifordítja, s hogy hiába a két zseb – szőrehullott róka, kinek mínusz harminc fokban a háza ég.

Új kincseivel október 17-én, este 7-kor lép közönsége elé Berecz András a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Dsupin Pál (furulya), Vizeli Balázs (hegedű), Balogh Kálmán (cimbalom) és Kádár Ignác (gardon) társaságában.