Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát beválogatták a február 2-8. között megrendezendő 45. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, így ott lesz a film hazai premierje. A három, egy-egy döntés küszöbén álló nő történetét bemutató, Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódó, az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, magyar-német-francia koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozália és Schmied Zoltán.
©Harcsa Veronika énekes, dalszerző 2005-ben alapította saját jazz zenekarát. Idén jelent meg negyedik, Lámpafény című lemeze, melyen a zenekar 20. századi magyar költők verseit dolgozza fel.
Eddig húsz országban lépett fel. Neves hazai produkciók meghívott vendége, rendszeresen dolgozik együtt Nicola Conte olasz producerrel.
A zenekar tagjai: Blaho Attila, Oláh Zoltán, Majtényi Bálint
Koncertet ad október 15-én 19 órai kezdettel az Óbudai Kulturális Központban.





















