Utolsó budapesti klubkoncert a fesztiválszezon előtt a Brains

Helyszín: 
Jegyár: 
1000Ft
Időpont: 
2012. május 17. 20:00 - csütörtök

Május 17-én először játszik a megújult Akvárium Klub nagytermében a Brains. A zenekar a fesztiválszezon előtt utoljára ad klubkoncertet Budapesten.

2012. május 10. 21:55 - Brains ©Brains

A Brains már javában készül a fesztiválokra, ahol megszólaltatják legújabb dalaikat is az év végén megjelenő nagylemezükről. A fiúk egy időre elfelejtik a klubkoncerteket, így a közönség már csak a fesztiválok nagyszínpadán találkozhat velük. De előtte még egy nagyszabású koncertet adnak a törzshelyükön, az Akvárium Klubban. A zenekar bevallotta, gyakran megfordulnak a klub teraszán, sőt, több koncertet is megnéztek már itt.

„Szívesen járunk el külföldi és magyar zenekarok fellépéseire, egyrészt kíváncsiságból, másrészt, mert sokat tanulunk belőle. Műfaj szerint nem válogatunk, minden stílusban megtaláljuk a jót” – mondta Columbo, a zenekar énekese.

A Brains az évek alatt több műfaji váltásokon esett keresztül. Míg kezdetben az erőteljes hardcore vonalon haladtak, később áttértek a lazább funk rockra. Ezután pedig elszabadult a pokol, zenéjüket ellepték a drum and bass, hip-hop, rock és ragga elemek, amellyel igazán ütős hangzást értek el. Ezer közül is felismerhető a brains-es stílus.

A 2011-es év legjobb lemeze a kritikusok szerint a Brains Refresh the style című albuma. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az MR2 Petőfi Rádió beválogatta az év öt legjobb magyar albuma közé, és három daluk is berobbant a rádiós toplistákra. Idén pedig az év hazai elektronikus zenei produkciója kategóriában jelölték őket a Fonogram-on.

2012. május 10. 21:55 - Brains ©Brains
Brains

Nemrég új klippel rukkolt elő a banda, amelyet a zenekar legutóbbi önálló koncertjén rögzítettek. A szám, amelyhez a klip készült: Jungle Sound. Ezzel a számukkal a ’90-es évek egyik népszerű műfaját, a jungle-t a mai kor ízlésére alakítva hallhatja a közönség.

Május 17-én a Brains mellett nagyreményű egyetemi zenekarok is fellépnek az Akvárium Klubban. A NemTétel Fesztiválon 20.00 órától koncertet ad a the Corny és a Cloud 9.

Bővebb program itt olvasható.