3. hétvégéjén van túl a Tiszavölgy kalandtúra

Jegyár: 
Vidékieknek és újságíróknak ingyenes, Budapesti és Pest megyei résztvevőknek 10000Ft/fő
Időpont: 
2012. augusztus 24. 9:30 - péntek - 2012. augusztus 26. 15:00 - vasárnap

Eddig három hétvége alatt több mint ezer ember tanulta meg gyakorlati példákon keresztül, hogy miként óvhatja, védheti környezetét, sokszor milyen apró, egyszerű dolgokon múlik, hogy környezettudatosan élünk-e. Kalandozás Tokaj és Tiszacsege között a fenntarthatóság jegyében – bivalyok, úszás, drótkötélpályák és öko-kalandok a Tiszavölgy Kalandtúrán.

Három nap alatt számos elméleti és gyakorlati példa alapján tanulták meg, hogy miként lehet mindenki, a saját háztartásában környezettudatosabb. A rengeteg kistermelő, helyben élő gazda meglátogatása során kiderült, hogy a helyben termő zöldség és gyümölcs nemcsak finomabb, mint a több ezer kilométerről utaztatott, hanem védi is környezetünket azáltal, hogy nincs felesleges szállítás és csomagolás.

Ugyanígy megtanulhatták, hogy miként hasznosíthatják komposztálásra a keletkező konyhai hulladékot, és reményeink szerint még sok olyan információ birtokába jutottak, melyeket otthon is alkalmazni fognak – az Európai Unió ugyanis azért támogatta a programot, hogy segítse a fenntartható életmód megismerését.

2012. július 27. 13:01 - Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Tekertünk ©Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Tekertünk
Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Tekertünk

A kerékpározáson kívül más, embert próbáló feladat teljesítésére is lehetőség volt, nem kötelező jelleggel. A csapatok eveztek és úsztak a Tisza holtágain, illetve többször is átcsúsztak a víz felett kötélpályákon, melyeket direkt a Tiszavölgy Kalandtúra résztvevői számára építettek ki.

2012. július 28. 18:06 - Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Kötélhídról csobbantunk ©Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Kötélhídról csobbantunk
Kötélhídról csobbantunk

Programok
Felfedezték Tokaj látványosságait, kötéltechnikai feladatokat hajtottak végre, szekeret toltak, többször eveztek, számos helyen sütöttek nekik kemencés lángost, Tiszatarjánban pedig a lángos kóstolások kívül az egyik legizgalmasabb kötélpályán csúszhattak végig. Régi mesterségekkel ismerkedtek, szürke marhákat és bivalyokat néztek meg közelről, és drótkötélpályáról csobbantak vízbe Tiszalúcnál, a Tiszavirág Kempingben.

2012. július 27. 13:02 - Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Szekeret húztunk Tiszaladányban ©Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Szekeret húztunk Tiszaladányban
Szekeret húztunk Tiszaladányban

A program - ahogy az előző két hétvégén is - teljes mértékben ingyenes volt mindazoknak, akik (az Európai Unió pályázati meghatározása szerint) nem közép-magyarországi lakosok, így a 2 éjszakai szállásért és a 3 napi teljes ellátásért sem kellett fizetniük. A túrára nagyon sok kistelepülés nevezett csapatot, hogy megismerhesse a Tiszán távolabb lévő nevezetességeket is.

2012. július 27. 10:53 - Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Fenntartható életről szóló feladat Tokajban ©Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Fenntartható életről szóló feladat Tokajban
Fenntartható életről szóló feladat Tokajban

Hídvégi-Üstös Pál, a Tiszavölgy Kalandtúra szakmai vezetője, a Tisza Nagykövete nagyra értékeli azt a segítséget, melyet a meglátogatott települések adtak a túrázóknak, mindenhol nagyon szívélyesen várták a kerékpárosokat és büszkén mutatták be saját kulturális értékeiket. Szűcs Julianna, a rendezvény projekt menedzsere szerint a kalandtúrázók - akár gyermekek, akár nagymamakorúak voltak - nyitottan fogadták az új információkat, és természetesnek vették, hogy most nem iszunk palackos vizet, mindig helyi termékeket fogyasztunk, kerékpárral járjuk végig a program pontjait és szívesen folytatják ezt az életmódot otthon is.

Celebek is tekernek
A Tiszavölgy Kalandtúra 3. hétvégéjén Pataki Zita is bekapcsolódott a kerékpározásba, és örömmel vállalta, hogy maga is népszerűsíti a fenntartható életmódot.

2012. július 27. 15:45 - Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Eveztünk ©Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Eveztünk
Tiszavölgy kalandtúra - 3. hétvége: Eveztünk

Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió által támogatott rendezvénysorozat harmadik hétvégéjén Tokajból indulva, körülbelül 200 km. megtétele után biciklivel érkeztek 350-en Tiszacsegére. A csapatok a vasárnap délutáni díjkiosztón ajándékot és oklevelet vettek át, illetve külön kiemelték a legkreatívabban, leggyorsabban, legpontosabban teljesítő csapatokat.

Még két hétvégére lehet jelentkezni a www.tiszavolgy.hu oldalon:
4. hétvége: Tiszafüred – Szolnok, 2012. augusztus 24-26.
5. hétvége: Szolnok – Szeged, 2012. szeptember 7-9.

www.tiszavolgy.hu
www.facebook.com/tiszavolgykalandtura
twitter.com/tiszavlgykaland