A 2023-ban bemutatott Super Mario Bros.: A film minden idők legsikeresebb videójáték-adaptációja lett, a nézők 1,36 milliárd dollárt hagytak a mozipénztárakban. Hasonló babérokra tör a folytatás, a Super Mario Galaxis: A film is, amely a játéksorozat 2007-es fejezetét viszi nagyvászonra.
November 11-én vasárnap délelőtt és délután is várja az érdeklődőket a Kaláka együttes. A XII. kerületi helyszínen oly sokszor muzsikált már a zenekar, így nagy öröm számukra, hogy ismét ott léphetnek fel a nemrég megújult házban.
Délelőtt 10 órakor: Nálatok laknak-e állatok?
Délelőtt a gyerekeknek állatokról énekelnek, a több mint negyedszázada megjelent első zenéskönyvükből és persze kiegészítik a műsort újabb lemezeiken hallható állatos dalokkal is.
Este 19 órakor: Valaki jár a fák hegyén
A Kaláka este Kányádi Sándor verseire írott dalaikból ad koncertet. Dél keresztje alatt, Kuplé a vörös villamosról, Vannak vidékek, Fakatona, Az elveszett követ… sorolhatnánk hosszasan, amiket hallhat a közönség a műsorban. Az est vendége Kányádi Sándor, akitől mindig tanulunk valamit, mesél, verset mond valamennyiünk örömére.
A koncertek után lehetőség nyílik arra is, hogy Sándor bácsi és a Kaláka tagjai dedikálják a CD-ket, könyveket, különös tekintettel a két Hangzó Helikon Kaláka – Kányádi kötetre.






















