Leshegy

Helyszín: 
Időpont: 
2009. május 19. 0:00 - kedd - 2009. szeptember 11. 0:00 - péntek

Csáky Donát Márk május 19-én nyílt legújabb kiállításán 15 olajképe és 10 rajza látható a K. Petrys Ház galériában. A kiállítás előzetes időpont egyeztetés követően szeptember 11-ig tekinthető meg.

Csáky Donát Márk 1975-ben született Kecskeméten. 2001-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1996 óta állít ki egyéni kiállításokon, ugyanebben az évben Barcsay-díjat kapott. Csoportos kiállítások keretében művei nem csak idehaza, de Bécsben, New Yorkban és Párizsban is szerepeltek már. 2004-ben elnyerte a Római Magyar Akadémia ösztöndíját. Először mutatkozik be a K. Petrys Házban, ahol 15 olajképe és 10 rajza lesz látható.

A tárlat alkalmából új katalógust jelentetett meg, melynek bevezetőjét Hemrik László írta. Részlet a bevezetőből:
"Csáky egy ideig úgy gondolta, hogy a tájélmény könnyen reprodukálható egy városi műteremben is, de rá kellett jönnie, bizonyos alkotói fázisokat, bizonyos élmény-aktusokat ugyan meg lehet kerülni, csak nem érdemes. Belátta, a petrarcai utat ő sem odázhatja el. (A nagy reneszánsz költő mászott fel először egy magas hegyoromra a természeti szépség minél hitelesebb megragadásáért.) A fotó, az alapos grafikai előtanulmányok, az emlékezetbe égetett képek sem pótolták a táj közvetlenségét, ezért a képeit a helyszínen, magában a „témában” kezdte el megfesteni. De még Petrarcánál is nagyobb utat tett meg maga a tájképfestészet a reneszánsztól, a naturalista holland mestereken át, a romantikusokon és az impresszionistákon keresztül, a huszadik századi tájképfestészeti kísérletekig.
Hogy aztán Csáky, egymástól jól elkülönülő, de természetszerűleg összefüggő, a táj különböző hangsúlyaira fókuszáló sorozataival kapcsolódjon ehhez a hagyományhoz. Csáky művészetének konstansa a természetábrázolás, de életművében más témák is megjelennek, és ilyenkor elsősorban a grafikákra gondolunk.
Rajzai időnként emberalakokat (önarcképek), városképeket (veduta), épületrészleteket ábrázolnak."