Százéves a magyar animáció

Jegyár: 
600 Ft
Időpont: 
2014. augusztus 25. 0:00 - hétfő - 2014. augusztus 31. 0:00 - vasárnap

Százéves a magyar animáció, ebből az alkalomból hazánk a jelenleg zajló 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége. Az Uránia Nemzeti Filmszínház a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával augusztus 25–31. között bő válogatást mutat be a budapesti közönségnek a fesztiválon szereplő filmekből.

A nézők 16 vetítésen több mint száz magyar animációs filmet láthatnak, klasszikus és kortárs alkotásokat, egész estés animációkat és rövidfilmeket egyaránt. A három versenyfilmet – Bucsi Réka Symphony No.42, Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág, valamint Gelley Bálint Otthon című alkotását – a gyermekprogramok kivételével minden műsorblokk előtt levetítik.

Az Urániában látható 16 vetítési programban öt egész estés filmet láthat a közönség, köztük olyan klasszikusokat, mint a Vuk, a Fehérlófia vagy Gémes József Daliás idők című filmje. „A magyar animáció aranykora” címmel a hazai animációs filmművészet neves alkotóinak fesztiváldíjas munkáiból vetítenek válogatást három blokkban. „Szerzői animáció” címen, szintén három vetítésre bontva animációs művészeink egyedi rövidfilmjeiből látható válogatásprogram, a legfiatalabb generációt pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Illyés Művészeti Akadémia és Novus Art School diákjainak alkotásai képviselik, melyeket „Hallgatói animáció” néven három műsorblokkban tűztek műsorra.

A japán meghívás gesztusára viszonzásul műsorra kerül az Oscar-díjas Hayao Miyazaki Szél támad című filmje, továbbá a 16 vetítés egyikében kortárs japán animációs rövidfilmeket mutatnak be az Urániában. Ez utóbbi vetítésre - a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál jóvoltából, a japán alkotók felajánlásával - a belépés díjtalan.

A vetítéssorozat további előadásaira kedvezményesen 600 Ft-ért lehet jegyeket váltani az Uránia jegypénztárában és honlapján. Részletes program: http://www.urania-nf.hu