“Hét a K-klasszik jegyében”

Időpont: 
2015. január 28. 19:00 - szerda

A Koreai Kulturális Központ a 2015-ös évet a Hét a koreai klasszikus zene jegyében című ingyenes eseménysorozatával nyitja meg.

Január 28-án bemutatja Isang Enders „Cello Suites” című koncertjét a Budapest Music Centerben, (1093 Budapest, Mátyás u. 8.) majd január 30-án 19 órakor Yang Yoon Jung hegedűművész és Pallavi Mahidhara zongoraművész estjét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen – (Solti György Kisterem, 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.).

Az előadások ingyenesek, azonban előzetes regisztráció szükséges!

A koreai hullámnak köszönhetően a dél-koreai sorozatok, filmek és pop-zene világszerte hatalmas népszerűségnek örvend. A rekordokat döntő médiaszenzációk reflektorfénye kissé háttérbe szorította a klasszikus művészeti ágakban kiemelkedő tehetségek sikereit, annak ellenére, hogy a klasszikus zene képviselői közt is számos tehetséggel büszkélkedhet Dél-Korea. Az egykori Remete Királyság a huszadik század során néhány évtized alatt felzárkózott a nyugati kultúrákban kialakult klasszikus zene hagyományaihoz. Meghatározó szerepet játszott ebben az 1950-es években – éppen a Koreai háború pusztításai miatt a félsziget déli részeire menekülő művész kolónia, akik először Busanban alakítottak zenei kollégiumot. A klasszikus zene koreai művészei eleinte ebből a körből kerültek ki. Az új generáció pedig az 1978-as években már külföldi tanulmányutakra is kijutva tökéletesíthette képességeit. A mai napig jellemző, hogy mind a tanárok, mind a szülők igyekeznek nagy múltú művészeti egyetemekre beíratnia fiatal tehetségeket. Így vált Magyarország is közkedvelt célponttá a klasszikus zenei tehetségek körében.

2015. január 28. szerda 19.00
Isang Enders “Cello Suites” magyarországi lemezbemutató koncertje
Isang Enders német-koreai zenész családba született 1988-ban, 12 évesen kezdett Michael Sanderling csellóművész és karmester szárnyai alatt tanulni. 20 éves korában nevezték ki a Dresden Staatskapelle vezető csellistájának, amelyről 4 év után, szólókarrierje építésének kezdetén mondott le. Legutóbbi stúdiófelvétele, Bach – Cello Suites óriási sikert aratott, nem csupán a zenerajongók, de a kritikusok körében is.
Az est programja: Bach Suite 1, Bach Suite 2, Bach Suite 6

2015. Január 30. 19:00
Yang Yoon Jung hegedűművész estje
A szöuli születésű Yoon Jung Yang tizenöt éves korában nyert felvételt a Curtis Zenei Intézetbe, ahol Aaron Rosand és Pamela Frank művészek tanítványaként fejleszthette zenei tudását. Alapfokú művészeti tanulmányai elvégzése után a New England-i Zenei Konzervatóriumban tanult tovább Miriam Fried és Donald Weilerstein vezetésével, ahol megszerezte mesterdiplomáját. Jelenleg Stephan Picard tanítványaként tanul a Musik Hanns Eiusler Berlin intézményben, és 2011 óta a Yellow Barn Zenei Fesztivál Fiatal Tehetség Program rendszeres résztvevője.
Yang Yoon Jung hegedűművészt Pallavini Mahidhara kíséri az est során.
Pallavi Mahidhara művészete a sokoldalúságáról ismert, egyesíti a kifinomult zenei képzettséget, az elképesztő technikai tudást és a karizmatikus színpadi fellépést. Érdeklődése a zenei műfajok iránt széleskörű, mely a klasszikus zenei daraboktól a kortárs zeneműveken át a fúziós és crossover stílusokra is kiterjed. Emellett rendkívül büszke indiai származására, és szenvedélye, hogy a keleti és a nyugati zenei világ közötti szakadékot áthidalja és ötvözze előadásaiban. Szóló és zenekari előadóként bemutatkozott már Amerika, Európa, Ázsia és Afrika-szerte is. Így például fellépett már Washingtonban a Kennedy Centerben, a Madridi Nemzeti Hangversenyteremben vagy a Pekingi Nemzeti Koncert Terem nagyszínpadán. Zenei sokszínűségének köszönhetően pedig olyan előadókkal koncertezett már együtt, mint a Grammy-díjjal jutalmazott „Eighth Blackbird”.
Pallavi Mahidhara tehetségével több nemzetközi díjat nyert el világszerte, így legutóbb 2014-ben a Genfi Nemzetközi Zenei Verseny második helyezését érte el, illetve a Szent Pétervári VI Nemzetközi Prokofjev Versenyen másodikként díjazták.
Az est programja: Bach Partita; Chausson Poeme; Paganini Caprice No.5, No.15; Beethoven Romance; Prokofiev Sonata.