Eric Idle: “Ilyenkor nem tudok csendben maradni”

Időpont: 
2015. május 31. 20:00 - vasárnap

Merényletet tervez a híres Python, Eric Idle Hajdu Steve ellen.

A hírek szerint a Nem a Messiás című komikus oratórium előadásán, amellett, hogy többször is felpattan a nézőtérről, a végén kiveszi majd Steve kezéből a mikrofont. Ritka alkalom: A legendás Monty Python csoport talán legviccesebb tagja, az Always Look on the Bright Side of Life dal szerzője, Eric Idle Magyarországra látogat. Mi több, részt is vesz a Brian élete című film legjobb poénjait feldolgozó Nem a Messiás című humoros oratórium magyar nyelvű premierjén.

“Az a szerepem, hogy a közönség közt üljek, egy meglepetést tartogatva” – nyilatkozta korábban Mr. Idle. Állítólag többször is színpadra lép majd a nézőtérről, meglepve valamivel a közönséget, de az már kiderült, hogy az előadás végén felrohan a színpadra és Hajdu Steve-vel együtt énekli majd saját szerzeményét. “Valóban így lesz” – vallotta be a népszerű komikus, “ezt a dalt én írtam, én énekeltem a filmben és én adtam elő a Messiás bemutatóján is, egyszerűen nem tudok csendben maradni, ha megszólal” – tette hozzá.

Hajdu Steve: „Temetésen azért nem vállalnám”. A Brian Élete című film örökbecsű dala a legkeresettebb temetési dal – adta hírül korábban a The Telegraph egy brit kutatásra hivatkozva. A nóta nemsoká’ a Nem a Messiás című vigyoratóriumban magyarul is felhanzik, Hajdu Steve előadásában, aki határozottan állítja, temetésen biztosan nem vállalná.

Egy brit kutatás szerint az Always Look on the Bright Side of Life című dal a legnépszerűbb választás a temetési dalok közt – írta korábban a The Telegraph, mely szerint javarészt a végrendelkezők kívánsága szerint játsszák ezt a dalt a gyászszertartásokon. Az élet és a vég abszurditásáról szóló, meglehetősen jókedvű nóta május 31-én az Arénában, a Nem a Messiás című röhögésekkel teli oratórium, azaz “vigyoratóriumban” magyarul is elhangzik majd Hajdu Steve tolmácsolásában.

“A Nem a Messiás, bár formailag egy komoly műfajú előadás, garantáltan röhögni fognak a nézők” – mondta Steve. “Nekünk is nehéz lesz majd visszatartani a nevetést, ezért sem vállalnám előadni a dalt, ha felkérnének egy temetésre” – tette hozzá a népszerű művész, akinek előadásában itt látható a dal.

Május 31-én az Arénában mutatják be Eric Idle és John Du Prez művét egy 100 tagú kórus valamint a Dohnányi Zenekar kíséretében Janza Kata, Homonnay Zsolt, Hajdu Steve, Galla Miklós, Heiter Melinda, Pintér Dömötör és - nem utolsó sorban - Eric Idle szereplésével.