Alexander Rybak és a Virtuózok Budapesten

Időpont: 
2015. augusztus 20. 19:00 - 23:00 - csütörtök

Augusztus 20-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Először lép fel Magyarországon a 2009-es moszkvai Eurovíziós Dalfesztivál győztese, Alexander Rybak hegedűművész, aki a Virtuózok tehetségkutató döntőseivel és az est hazai sztárvendégével, Miklósa Erika operaénekessel ad ünnepi koncertet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Az államalapítás ünnepén egyedülálló programmal várják a látogatókat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. „Augusztus 20-án, immár hagyományosan számos meglepetéssel készülünk, hogy még emlékezetesebbé tegyük a nemzeti ünnepet azok számára, akik ellátogatnak hozzánk Budapestre, a Margitszigetre. Welcome itallal és welcome zenével várjuk a vendégeket már 19 órától a Víztorony-udvarban, ahol a Virtuózok ifjú tehetségei fogadják a közönséget, megalapozva a hangulatot. Fontos küldetés színházunk számára, hogy melléálljunk olyan kezdeményezéseknek, mint a világ első komolyzenei tehetségkutatója, hiszen ha a jövő művészeinek generációját támogatjuk, azzal a jövőnket építjük” - nyilatkozta Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója.

A 20 órakor kezdődő Örömünnep-koncerten a Virtuózok műsorban felfedezett, azóta országszerte nagy sikerrel koncertező ifjú tehetségek, valamint az est sztárvendégei: Miklósa Erika operaénekes, a műsor egyik zsűritagja és Alexander Rybak, Eurovízió-győztes norvég énekes, hegedűművész az alkalomhoz méltó, különleges programmal köszöntik az ünnepet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A koncert szünetében az óráskivetítőn élőben közvetítik az ünnepi tűzijátékot.

Hosszabb idő után újra színpadra lép a műsor minden döntőse: Gyöngyösi Ivett, Lugosi Dániel Ali, Boros Misi, Sándor Zoltán, Demeniv Mihály, Tóth Bettina, Szauer Bianka, Foki Dániel, Rigó Ronald. Közreműködik Szlama László és a Hegyvidéki Solti György Zenekar. A nagyszabású est rendezője Aczél András, karmester Bolyki Zoltán.

A koncert attrakciója Alexander Rybak fellépése, aki először mutatkozik be Magyarországon. A fiatal sztár 2009-ben robban be a zenei világba, amikor rekordszámú szavazattal megnyerte a moszkvai Eurovíziós Dalfesztivált a Fairytale című dalával. Azóta számos országban koncertezett, fellépett a Nobel-békedíj koncerten és több kitüntetést, szakmai elismerést kapott Norvégiában, Oroszországban és Fehéroroszországban.
A verseny után kiadta Fairytales című albumát, amely több mint húsz európai országban jelent meg, többek között Görögországban, Ausztriában és a Benelux-államokban is. A lemez tripla platina minősítést kapott Norvégiában, Svédországban arany, Oroszországban dupla platina minősítést kapott, és egy héten át vezette az európai iTunes listát.
Rybak második lemeze No Boundaries címmel látott napvilágot 2010-ben, és hasonló sikerekben részesült. Kiadott egy karácsonyi albumot, megjárt közel negyven országot, és az Így Neveld a Sárkányodat második részéhez dalt is szerzett. Legfrissebb klipje elérte a kétmilliós letöltést.

Az Örömünnep-koncert fellépőinek és sztárvendégeinek komoly rajongótábora van, elsősorban nekik szeretnének kedvezni a szervezők azzal, hogy a koncert után biztosítják a művészekkel való találkozást, fényképezkedést, dedikálást. A korlátozott számban kapható, feláras Meet & Greet jegyek elérhetők a Szabad Tér Színház honlapján és jegyértékesítő helyszínein. A koncertre egyébként kedvezményes jegyek válthatók, egységáron.

Augusztus 20-án módosított útvonalon közlekedik a Színházi hajójárat a Margitszigetre: a Nemzetközi 3. számú Hajóállomásról indul 17:45-kor, a Batthyány téren nem áll meg, csak a Szent István park 1. számú kikötőben, és onnan érkezik a színház saját kikötőjébe. Az indulási helyet piros molinók és zászlók jelzik, a hajójegy a hajón is megváltható.