2012. május 25. - péntek

Örökségvédelem Napjai

Kinyomtatom...Send by email
Időpont: 
2009. szeptember 19 - 2009. szeptember 20

Most hétvégén Magyarország örökségvédelem alatt álló épületei kinyitják kapuikat. Az Európai Unió által kezdeményezett program, akárcsak a múzeumok éjszakája évek óta csábítja Európa örökségvédelmi épületeibe a kultúrára szomjazókat.

Az idei év témája: szakrális terek. Ami nem takar mást mint templomokat, kápolnákat, zsinagógákat és egyéb egyházi jellegű tereket, beleértve a katolikus, zsidó és sok egyéb vallás mellett akár a ókori római vallást is. Ilyenkor a nagyközönség előtt zárva tartott templomokba és kápolnákba is be lehet jutni. Akit a szakrális terek nem hoznak lázba, ne aggódjon, mert ilyenkor más műemléki jellegű épületekbe is be lehet jutni (a Sándor palotába, a Nemzeti Galériába vagy a most felújított Divatcsarnokba). Vezetett séták is indulnak Budapest különböző pontjairól, valamint az idei év újdonsága, hogy biciklis körtúrával is készültek a szervezők, amely segít az alternatív közlekedés népszerűsítésében.

Érdemes résen lenni és a programot előre megtervezni,mert egyes épületekbe csak a hétvége egyik napján néhány órára lehet bejutni, vagy előre kell jelentkezni, mert a látogatók száma az épületek műemléki jellegéből kifolyólag limitált. Ha nem jutunk be lehet egy évet várni...

A programsorozat nem csak a Budapestieknek kedvez, hiszen az ország egész területére kiterjed. Az érdeklődök ezen a honlapon tájékozódhatnak: www.oroksegnapok.hu
Ami a honlap érdemeit dicséri, itt összeállíthatják kedvenceik bejelölésével saját listájukat. Valamint a látogatható épületek Budapesti és vidéki helyszínekre vannak bontva, valamint a Budapesti helyszínek kerületek szerint vannak rendezve. Egykét épületnél pedig fotókat is találhatunk, amely reméljük jövőre minden résztvevő épületre kiterjed.

Tippjeink: Párizsi nagyáruház, Lézershow a Mária Magdolna toronynál a várban, Sándor Palota

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Időpont: 
2012. július 17 - 2012. július 22
Irie Maffia, együttes

Csehországtól Zimbabwéig, Olaszországtól Burkina Fasoig számos országból érkező, a világzene ismertebb művészei és eddig elrejtett gyöngyszemei mutatkoznak be július 17-22-ig Balatonlellén, a Babel Sound fesztiválon. A nemzetközi sodor mellett természetesen a hazai zenei élet jelesei is fellépnek majd a Balaton-parti kisvárosban.

Helyszín: 
Park Strand Kemping
Időpont: 
2012. augusztus 21 - 2012. augusztus 26

A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget 2012. augusztus 21—26. között, Budapesttől alig 60 km-re Agárdon, a Velencei-tó kivételesen tiszta és mélyvizű strandján, 8000 négyzetméteres területen.

Helyszín: 
Millenáris
Időpont: 
2012. június 7 - 2012. június 10
Gourmet Fesztivál (Budai Gourmet)

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.