Magyar Festészet Napja 2009

Időpont: 
2009. október 10. 0:00 - szombat - 2009. október 20. 0:00 - kedd

Több mint 50 helyszínen, 200 alkotó több, mint ezer műve látható az idei, VIII. Magyar Festészet Napja programsorozatán. Az idén október 9-től 20-ig tartó, az évek során összművészeti fesztivállá terebélyesedett ünnep ez évben is számos újdonsággal szolgál.

Az idei már a VIII. Magyar Festészet Napja, de a kezdeményezés nemhogy fáradna, inkább évről-évre frissebb lesz – nyilatkozta Bukta Norbert festőművész, az ünnep egyik főszervezője az október 7-i megnyitón.

„A Magyar Festészet Napja kultúránk óriási hagyományokkal és ígéretes jelennel rendelkező szegmensének egyik legjelentősebb ünnepe. Ez a nap, amely mára többhetes rendezvénysorozattá nőtte ki magát, lehetőséget biztosít a mai magyar festészet bemutatására a társadalom széles nyilvánossága előtt, kivívva annak megbecsülését. Ugyanakkor tükröt tart a művésztársadalom elé, megmutatja, hol tartunk nemzetközi viszonylatban, hová fejlődött és milyen irányba halad a hazai festészet”- írja köszöntőjében Freund Tamás akadémikus, agykutató, a rendezvény fővédnöke.

Bár a tárlatok s a hozzájuk csatlakozó események mindegyikét nehéz felsorolni – az érdeklődők részletesen megtekinthetik a www.festeszetnapja.hu oldalon –, ízelítőnek néhány meghatározó esemény és újdonság: figyelemreméltó a 14-én este nyíló Kortárs Üvegfestészeti Kiállítás a Róth Miksa Emlékházban, ahol a megnyitóhoz színi előadás és „élőfestés” kapcsolódik. Újszerű kísérlet a 15-én kezdődő Festő-Szobrászok kiállítás, ahol egyfajta művészeti keverékként festett szobrokkal, illetve szobrászkodó festők műveivel találkozhatnak az érdeklődők.

Kiemelkedő és szembeszökő kezdeményezés lesz idén a 16-án nyíló utcatárlat, melyen a Szent Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig festmények 2x3 méteres óriás nagyításai vonják magukra a figyelmet. „A művészet elérhetőbbé tétele egyébként is az idei eseménysorozat egyik vezérfonala − hívja fel a figyelmet Bukta Norbert. Ennek fényében szervezi meg a Hegyvidék Galéria a tavaly is nagy sikert aratott „kirakat-kiállítást”, ezúttal XII. kerületi, fiatal festőművészek képei kerülnek a környékbeli üzletek „ablakaiba” a Városmajor utcán egészen a Hegyvidék Galériáig.”

Október 17-től a Fonóban vár mindenkit a − szintén a kevert művészetek jegyében fogant − Festőrajzok című rendezvény, mely a fiatal alkotók fesztiválja lesz, valamint a Fazekas Gimnázium, ahol a legfiatalabbakat várják a művészeti iskolák találkozóján. A már hagyományos Doyenek kiállítása október 19-én indul, ennek megnyitóján adják át egy iskolateremtő idős művésznek az „Életműdíjat”. A vidéki események közül kiemelendő a szolnoki zsinagóga szakrális kiállítása, a keszthelyi Balatoni Múzeum tárlata, a szigetszentmiklósi és soroksári művészeti rendezvények, Veszprém részvétele, valamint Dienes Gábor és Nagy Gábor műveinek közös bemutatója Szegeden. A magyarországi helyszínek mellett az idén is több, határon túli városban megünneplik a VIII. Nagyar Festészet Napját.