Csepregi 50

Időpont: 
2008. december 8. 19:30 - 22:00 - hétfő

Csepregi Gyula évtizedek óta az egyik legkeresettebb szaxofonosunk, aki nagyszabású koncerttel készül megünnepelni ötvenedik születésnapját. A big band jazztől (Swing Ladies Hungary), a fúziós jazzen át (In Line) a modern acid jazzig (Csepregi Hip-Bop) a legkülönfélébb stílusokban jártas muzsikus ez alkalommal is tanúbizonyságát adja sokoldalúságának.

Az 1980-as évek elején Kovács Gyula dobos zenekarában tűnt fel; 1982 és 1984 között állandó tagja volt Pege Aladár együttesének, amellyel szinte egész Európát bejárta. 1987-ben Szakcsi Lakatos Bélával, Vasvári Pállal és Jávori Vilmossal megalapította a Magyar Jazz Quartetet, minden idők egyik legsikeresebb hazai jazzformációját, mely életre hívásának huszadik évfordulója alkalmából újra koncertturnéra indult, sőt vadonatúj lemezt is megjelentetett. Csepregi 1988 óta tagja, több éve pedig művészeti vezetője a legendás Stúdió 11 zenekarnak, mely nemrég kiszakadt a Magyar Rádió kötelékéből, s önálló formációként őrzi hagyományait és feszegeti saját korlátait.

A többszörös eMeRTon-díjas és nívódíjas szaxofonos több mint ötszáz lemezen működött közre, s olyan nemzetközi kiválóságokkal koncertezett, illetve készített felvételeket, mint Mike Stern, Russell Ferrante, Dave Samuels vagy Alex Acuna.

Születésnapos főhősünk és barátai, a magyar jazzélet sztárjai mellett az ünnepi hangversenyen színpadra lép a 2001 óta nemzetközi viszonylatban is sikert sikerre halmozó, öttagú Fool Moon vokálegyüttes, a hangszerük mestereiként és kiváló zenepedagógusként is ismert Saxprofessors, a nemrég új lemezzel jelentkezett Csepregi-Rátonyi Duó és egy ritka színfoltot jelentő csapat, a Baptista Harangzenekar. Csepregi produkciójához csatlakozva mindnyájan megmutatják, milyen különleges viszonyuk az improvizatív zenéhez.