Jane Austent nem lehet megunni, szépen bizonyítja ezt a tételt, hogy műveinek több tucatnyi klasszikus és tisztelettudó filmes vagy tévés adaptációi mellett alkotásai alapján született már sikeres tinivígjáték (a Spinédzserek az Emma motívumaiból) és zombikomédia is (Büszkeség és balítélet meg a zombik) és persze a Bridget Jones naplója.
A zene és a norvég tájképek mind ütős telitalálat: ez a film csöndes. Teret ad a hangoknak; a belső, amúgy hallhatatlan fajtáknak is. Sok humorral, de szókimondóan vezet be magányos, vagy épp hazug emberek konyháiba, hálószobáiba. A Happy happy esetében a hazugság nem bűn, mert rengeteget nevetünk rajta. Sírni pedig csak ott szabad, ahol senki se lát.
