A filmbeli angol tanár megérkezik az iskola épülete elé, kissé szerencsétlennek tűnik, s ha az ember nincs képben, akkor furcsa lehet a kerítésről graffitit mosó ember, a bejárati kapu előtti fegyveres őrök – no és a robbanás, ami nem is olyan messze van, nemcsak a hangját halljuk, de a füstoszlopot is láthatjuk.
A második részek és könyv-adaptációk kegyetlen tanulságai - miszerint mindig az első a legjobb, és a vásznon lehetetlen több száz oldalnyi akciót hozni - a Stieg Larsson-trilógia várva várt utolsó részében is igazolódni látszanak. Már az első kettőben is nehéz volt elfogadni, hogy a skandináv paradicsomok egyikében történik mindaz, ami. Ez csak hozzáad az élvezeti értékhez, sőt, a megoldáshoz is: mert emberi és szervezeti szinten is megmutatkozik, hogy olykor sem igazság, sem irgalom nem létezik; semmi sincs, csak a reváns.
