Hétfőn kezdődik a 26. Titanic Filmfesztivál

Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a budapesti Francia Intézet lesz az október 21-én, hétfőn kezdődő 26. Titanic Filmfesztivál két helyszíne.

Az Urániában a fesztivál egy hete alatt tizenöt filmet vetítenek. Itt tartják a gálavetítéseket, így a nyitógálán Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című horrorparódiájának bemutatóját, továbbá a Déva című magyar film díszelőadását, a Szerelemre kattintva című francia alkotás közönségtalálkozóját a film rendezőjével, és végül a zárógálát, Edward Norton Árva Brooklynjának bemutatóját.
Sztárparádéval nyílik idén a tavaszról őszre költözött Titanic az Urániában: Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című zombivígjátékában Bill Murray-től Tilda Swintonon át Tom Waitsig visszatérnek a rendező kedvenc színészei, és feltűnik Bálint Eszter is, aki egy korábbi Jarmusch-mozi, a Cannes-ban is díjazott Florida, a paradicsomban játszott női főszerepet még tinilányként. A program felütése ezt megelőzően az Aretha Franklin 1973-as lemezéhez készült, de mindeddig dobozban rejtőző felvételekből rendezett Aretha Franklin: Amazing Grace - A szeretet hangján (12) című zenés film lesz.

Másnap, október 22-én két japán alkotással találkozhatunk: az És dalol a madarad című generációs életérzésfilmben Japán legmenőbb fiatal színészei alakítják a céltalan, ámde vicces főhősöket, a Ghost Master pedig horrorparódia egy vérengző rendezőasszisztensről, akit történetesen Kuroszavának hívnak. Este ünnepi körülmények között, premier előtt, a fesztivál gálavetítésén érkezik el Budapestre a Velencében bemutatott új magyar játékfilm, a Déva.  Főhőse a dévai gyermekotthon egyetlen albínó lakója, Kató, aki a kamaszkor első nyarán ki akarja deríteni, hogy mennyit ér. Szőcs Petra elsőfilmje november végétől közösségi forgalmazásban lesz látható.

Október 23-án egy zenés dokumentumfilm, a PJ Harvey: A dog called Money című alkotás kerül műsorra, amely a brit énekesnő és dalszerző afganisztáni, koszovói és Washington szegénnegyedeiben tett, ihletadó utazásainak és 2016-os nyilvános lemezfelvételének dokumentumfeldolgozása. Ezt követően az izlandi Echo című film ötvenhat karácsonyi jeleneten keresztül fest hol gunyoros, hol gyengéd portrét a modern társadalomról. A korai 1800 évek vadnyugati határvidékein játszódó amerikai western, a Szél a műfaj feminista változatát testesíti meg, ráadásul gótikus horrorral keverve.

Október 24-én, csütörtökön az Állattá válni című svájci-angol-kanadai természetfilm révén az észak-amerikai Grand Teton Parkba tehetünk öko-filozófiai kirándulást az ismert amerikai környezetfilozófussal, David Abrammel. Ugyanezen a napon látható a Legszebb pár: a vad érzelmi dráma egy német házaspárról szól, amely a feleséget ért nemi erőszak után próbál talpra állni, miközben váratlanul, még a rendőrség előtt az elkövető nyomára bukkan. Juliette Binoche főszereplésével láthatjuk szintén október 24-én a Szerelemre kattintva című új francia filmet, amelynek rendezője, Safy Nebbou ez alkalomból ellátogat az Uránia-beli vetítésre.

Október 25-én, pénteken olyan fesztiváldíjas filmek kerülnek sorra, mint a Kicsengettek című francia iskolai dráma korunk dühös ifjúságáról, és egy sötét humorú és izgató finn-lett játékfilm, A kutyák nem viselnek nadrágot, amelyben egy orvos mazoerotikus kapcsolatban próbál vezekelni felesége haláláért.

Október 26-án, szombaton szintén egy díjnyertes finn film, az Auróra mesél egy fiatal finn nő és egy iráni származású férfi furcsa társkereső érdekkapcsolatáról, amely idővel egyre inkább elmélyül.

Igazi filmcsemege a fesztivál záródarabja is október 27-én. Az Árva Brooklyn Edward Norton rendezése, aki - Bruce Willis és Alec Baldwin oldalán – maga alakítja a főszerepet: egy gátlásos, beszédhibás árva fiút, akiből pártfogója gyilkosai után kutatva a város legjobb magándetektívje válik.

További két film csak a Francia Intézetben lesz látható: a nyitónapon itt mutatják be a Lichter Péter és Máté Bori rendezte zenés absztrakt filmet, A Horror filozófiáját, illetve 24-én a 2019-es César-díj nyertes Guy című mozit.