Premier előtti bemutató mediterrán hangulatban a Távmoziban: Rosa esküvője

A Távmoziban debütál a Rosa esküvője című spanyol film.

Az újranyitás után kerül a mozikba az Út a királyi operába című, nagy sikerű életrajzi film rendezőjének új filmje. A Rosa esküvője egy középkorú nő magára találásának lélekemelő és finom humorral, spanyolos temperamentummal elmesélt története.

A 45. születésnapjára készülve Rosa ráeszmél, hogy eddigi életében mindig mások érdekeinek vetette alá magát. Úgy dönt, ezentúl saját magát helyezi első helyre még akkor is, ha ez a hír atombombaként robban majd a családban. Végre saját kezébe akarja venni az életét, és ehhez először különleges fogadalmat készül tenni: önmagával akar házasságot kötni. Hamarosan rá kell azonban jönnie, hogy lányának és testvéreinek is megvannak a maguk tervei, és Rosa prioritásainak átalakítása nem szerepel köztük. Az önmagával való házasságkötés sokkal nehezebb feladat, mint valaha gondolta volna… Első útja egy gyönyörű tengerparti kisvárosba viszi, ahol gyerekkorának emlékei között indulhat el a boldogság felé vezető úton.

Icíar Bollaín filmjét a Távmozi műsorán lehet megnézni február 27-én és március 6-án, a mozibemutató dátumát később teszik közzé.

12 éven aluliaknak nem ajánlott!

Forgalmazza a Cirko Film.

Vetítési info és jegyek itt. Magyar feliratos előzetes itt, IMDb-adatlap angol feliratos előzetessel itt..

Rosa esküvője - spanyol film eredeti nyelven, magyar felirattal

(La boda de Rosa, 2020, 97’)

Rendező: Icíar Bollaín

Forgatókönyvíró: Icíar Bollaín, Alicia Luna, - Zeneszerző: Vanessa Garde

Operatőr: Sergi Gallardo, Beatriz Sastre, - Vágó: Nacho Ruiz Capillas   

Producer: Lina Badenes, Cristina Zumárraga

Szereplők:

Candela Peña, Sergi López, Nathalie Poza

A rendező gondolatai:

Esküvője szervezése közben Rosa számára hatalmas kihívás megtalálni a közös nevezőt a saját vágyai és a családja érdekei között. Köztünk is sok Rosa él, és mindannyiunkban van valamennyi Rosából. Életünk egyik legnehezebb feladata, hogy pontosan megfogalmazzuk, mit is akarunk, és soha ne adjuk fel vágyainkat – még ha gyakran nem is sikerül elérni őket. Rosa elkötelezetten küzd a céljáért. Azt gondolom, a Rosa esküvője című filmemmel visszanyúlok az első munkáimhoz: emberi történet, amely bemutatja a szereplők egymással és környezetükkel való kapcsolatát, és humorral és érzékenyen mutatja meg az élet mindennapos történéseivel kapcsolatos belső gondolataikat.

 

Hirdetés