Дeva a Várkert Bazárban

Vendégek: Lovász Irén, Mushu Israel, Maluridé, Hari drama kórus.

2023 első nagyszabású Дeva koncertjén a közönség egy különleges koncertműsorra számíthat a Várkert Bazárban. Az új dalok mellett a megszokott Дeva számok is másképp, átdolgozva szólalnak majd meg. Az énekesnő olyan vendégművészekkel lép színpadra február 24-én, mint Lovász Irén, Kossuth-díjas népdalénekes, a Hari Dramából ismert Mushu Israel és egy többtagú kórus.

Takács Dorina mozgalmas időszakot tudhat magáénak. 2022 év elején megjelent a bemutatkozó albuma Csillag címmel, ezzel egyidőben megkapta a neves Music Moves Europe Díjat és a Petőfi Rádió legjobb női előadói díját, nemrég pedig az MTV Music Awardson is jelölték. A hazai nagyobb fesztiválok mellett fellépett a Vienna Waves-en, az Eurosonicon, a The Great Escape és a Superbloom fesztiválon is.

A fiatal zenész és énekesnő üde meteorként robbant be a hazai könnyűzenébe. Különleges világa ősi, mégis könnyed és magától értetődő hangulatokkal varázsolja el a közönséget, ahol a táncra ingerlő, pulzáló basszusokat a szférák hangzása szövi át és világzenei köntösben kacsintanak ránk belőle a magyar népdalok folklórhagyományai. Sajátos, egyedi és friss közösségi hangzással lép fel Дeva idei első nagyszabású koncertjén a Várkert Bazár nagyszínpadára február 24-én.

„Ez az alkalom most nem az egyéniről, hanem legfőképp a közösről fog szólni” – árulta el nekünk Takács Dorina, biztosítva egyre gyarapodó rajongótáborát, hogy lesz dalpremier. – „Mostanában nem sok saját dalon dolgoztam, de abból a kevésből hozok egy kis ízelítőt. Lovász Irénnel az utóbbi időben sokat dolgoztunk együtt a hamarosan megjelenő, Gyógyító hangok című lemeze kapcsán. Irén által gyűjtött népdalok, archaikus imádságok fognak megszólalni új köntösben. Emellett a Labek&Chrobak duoval és Mushuval is dolgozunk új dalokon, amiket szintén most lehet majd hallani először. A Hari_drama zenekar tagjaival és Lukács Szeben népi hegedűssel egy dalfeldolgozással készülünk, Venivel pedig a magyar népdalokat keltjük majd életre más formában.”

Az új dalok mellett a megszokott Дeva-számok is kicsit másképp, átdolgozva szólalnak majd meg, úgyhogy több szempontból is kihagyhatatlannak ígérkezik a koncert. Már csak azért is, hiszen Takács Dorina nyárig nem tervez igazán nagyobb szabású új fellépést.

„Sok ideje érzem már, hogy hosszabb pihenésre lenne szükségem. Az elmúlt két év alatt nagyon sok minden változott az életemben, amit szeretnék nyugalomban, sehova sem rohanva szépen áttekinteni. Most kicsit olyan, mintha suhannék előre, de közben körbe sem nézek, észre sem veszem mi van körülöttem. Így pedig az egésznek semmi értelme. Szeretnék újra visszatalálni azokhoz a dolgokhoz, amik feltöltik a lelkem.”

2023. február 24., péntek, 20:00 – Várkert Bazár, Rendezvényterem

Fellépők:

Takács Dorina – ének, szintetizátor, elektronika

Lovász Irén – ének

Mushu Israel – ének

Szallabek Balázs – gitár, elektronika

Gozlán Fatima – ütősök, fúvosok

Sikó Alpár – szaxofon

Foster Dorka – fuvola

Lukács Szeben – hegedű

Hari_drama kórus:

Foster Dorka,  Horváth Martin,  Papp Mádava,  Papp Mukunda Mátyás,  Stanfel Péter

  Zságer Mészáros Szandra – vizuál

További információ itt.