“Pszicho-Patronus” eseménysorozat a Maladypében!

Roy Chen: Valaki, mint én.

A Maladype Színház március 17-én, 18-án és 19-én a fejlődéslélektan, a személyiségdiagnosztika és a szocializáció egyensúly diagramját elemző beszélgetésekkel várja közönségét az Eötvös10 Kamaratermében.

Az önismereti kompetenciák – reintegráció, rehabilitáció, reszocializáció – gyógyítási folyamatainak megismertetését célzó Valaki, mint én című előadásokat követő közönségtalálkozókon az orvos- és társadalomtudományok legkülönbözőbb területeinek neves szakértőivel nyílik lehetőség a közvetlen eszmecserére. Az integrációt elősegítő eseménysorozat olyan platformot kíván teremteni alkotók és befogadók számára, amely egy kortárs mű szakmentorok segítségével történő feldolgozása által a mentális zavarokban szenvedő fiatalok megértéséhez és széles körű társadalmi elfogadottságához kíván hozzájárulni.

A lelki egészségvédelem és mentálhigiénia témákban az előadásokat követő beszélgetések meghívott vendégei lesznek: Dr. Harmat György gyermekgyógyász, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának oktató tanára, címzetes egyetemi tanár; Dr. Danics Zoltán pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos és kiképző pszichoanalitikus; Dr. Csepeli György szociálpszichológus, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Papp Richárd kulturális antropológus, habitált egyetemi docens, valamint Dr. Pócsi Orsolya klinikai szakpszichológus.

Március 17-én a társulat meghívott szakértővendége Dr. Harmat György lesz.

Március 18-án Dr. Danics Zoltán segít a mentális betegségekről való stigmatizált gondolkodás árnyalásában.

Március 19-én, a délutáni előadás után Dr. Csepeli György és Papp Richárd fogalmazza meg gondolatait a látottakról, az esti előadást követően Dr. Csepeli György mellett Dr. Pócsi Orsolya vezeti be a résztvevőket a pszichiátriai zavarokat érintő, napjainkban is tabuként kezelt témák világába.

Roy Chen, a jaffai Gesher Színház dramaturgjának és állandó szerzőjének legújabb darabja kendőzetlen betekintést ad nemcsak a betegek és az orvosok, de a szülők lelki világába is. Műve mentális zavarokkal küzdő fiatalok életét mutatja be egy pszichiátriai intézetben, akik egy saját színházi előadás bemutatására készülnek az új nevelőnő, Miss Caroline vezetésével. Az izraeli író olyan tinédzserek történetét mutatja be, akik nemcsak mentális rendellenességekkel küzdenek, hanem az önismeret, az önértékelés, a konfliktuskezelés, az identitás, a család, a tanulás, a barátság és az egyedüllét problémáival is. A szerző a mű megírását megelőző kutatásokat őszinte, humoros és lírai vallomás formájában tolmácsolja, olyan sajátos színpadi valóságot teremtve hőseinek, amely egyszerre nyers és mulatságos. Az elismert kortárs izraeli mű a serdülőkori mentális zavarok gyógyítására használja a pszichodrámát, mint terápiás, mentálhigiénés alkalmazást. Az előadás a „színház a színházban” motívum többszörösen összetett játékával járul hozzá a társadalmilag érzékeny témák megismertetéséhez.

Az előadás köré épített szakmai programok szervesen illeszkednek a Maladype által korábban már megfogalmazott és képviselt “teremtő játék” filozófiához. Az önfeledt, kockázatos és teremtő játék, mint terápia önálló világot és létezést, új identitást ajánl nemcsak a játékban szereplők számára, hanem a közönségnek is.

Balázs Zoltán a színház korszerű eszközeivel, az alkotótársak művészi igényességével és a színészek atipikus színpadi játékával teszi univerzálisan érthetővé az izraeli kortárs darabot.

Roy Chen: Valaki, mint én

Rendező: Balázs Zoltán

Szereplők:

Dr. Dorian: Mesés Gáspár                   Caroline: Bajkó Edina m.v.

Mia: Erőss Brigitta                               Tamara/Tom: Lukács Andrea

Max: Ádám Kornél                               Gabriel: Pál Zoltán

Esther: Vincze Erika                             Anya: Zsenák Lilla

Apa: András Gedeon

Alkotók:

Rendező: Balázs Zoltán

Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna

Látvány: Balázs Zoltán                       Jelmeztervező: Németh Anikó

Zenei vezető: Erőss Brigitta                Kreatív producer: Huszár Sylvia

Produkciós vezető: Balázs Katalin

Eötvös10, Kamaraterem,  március 17.: 19:00, március 18.: 19:00, március 19.: 15:00, 19:00

Az előadás időtartama: 70 perc

Együttműködő partnerek: Eötvös10 Művelődési Ház, Izraeli Kulturális Intézet, Izraeli Drámairodalom Hanoch Levin Intézete, Connecting the Dots

Támogatók: EMMI, Izrael Állam Budapesti Nagykövetsége

A színdarabot Magyarországon az Izraeli Drámairodalom Hanoch Levin Intézete képviseli.