Népszerű brit zenekar érkezik Magyarországra

A Stereo MC’ május 6-án Veszprémben lép fel a Gyárkert KultúrParkban.

A brit Stereo MC’s már 38 éve sikert sikerre halmoz. A zenekar frontembere, Rob Birch úgy gondolja, hogy a konfliktusmentes közös munka titka az, hogy úgy tekintenek egymásra a csapat tagjai, mintha testvérek lennének. A koncert apropóján Rob jó néhány gondolatot megosztott a magyar közönséggel. Dalaik világszerte ismertek, hosszú évek óta a pályán vannak, de sikerük töretlen. A Stereo MC’s zenekar a hétvégén ismét hazánkba látogat. Rob Birch a csapatot tavaly ért tragédiáról is mesélt.

"Olyanok vagyunk, mint egy család. Nicket 6 éves korom óta ismerem, Cath pedig 1990-ben csatlakozott hozzánk, így már olyanok vagyunk, mint a testvérek. Eredeti dobosunk, Owen If tavaly elhunyt, és a kezdetektől velünk volt, ami ugyan szomorú, de Tansay, a jelenlegi dobosunk, és az egész stáb könnyed, és mindannyian jól érezzük magunkat. Az ego nálunk nem játszik szerepet” – kezdte Rob, aki arról is mesélt, hogy melyik a kedvenc saját dala.

„Minden szerzeményemhez kapcsolódik egy-egy érzés, és egy különleges pillanat. Minden dalnak megvan a maga célja, és a szeretetem irántuk mérhetetlen. A zene ajándék, örülök és hálás vagyok azért, hogy jelen van az életemben. Első kiadványunk, a „Move” nem volt kereskedelmileg sikeres, de az hívott életre minket. A „Connected” a 3. albumunkkal érkezett, és sok helyen siker volt. A „Ground Level” című dalt játsszuk a szettünkben, és ez mindig mélyen megmozgat. Játsszuk a „Changes” című dalt is, amit Adam Porttal (Keinemusik) készítettünk néhány évvel ezelőtt. Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is meghatározó dalokat adunk ki” – magyarázta.

A Stereo MC’s frontembere arról is beszélt, hogy miből merít újra és újra ihletet. 

„Egy jó műsor éppúgy szól a közönségről, mint a zenekarról. Minden koncerten 100 százalékot szeretnénk nyújtani. Ha a közönség nyitott az energiára, akkor vad lesz. Az idei első fellépésünk Londonban volt, és bár akadtak komoly technikai problémáink, a közönség reakciója csodálatos volt. Szeretünk játszani, és elég szerencsések vagyunk, hogy sokszor fantasztikus közönség előtt játszottunk, és nagyszerű élményeket adtak nekünk, amelyek révén új magasságokba jutottunk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a munkámat a szerelmemnek nevezhetem. Továbbra is izgatott vagyok, hogy zenélhetek, együttműködhetek más zenészekkel, és folyamatosan fejlődök. Az egész világ inspirációt nyújt számomra. Az élet, az új zenék, küzdelmek, örömök és új tanulások – ezek mind inspirálnak, és hozzájárulnak a változáshoz és művészi fejlődéshez. Vezetek egy helyi rádióműsort (Margate Radio) ahol új és klasszikus afro-elektronikus zenét játszunk. Ez egy jó módja annak, hogy folyamatosan igazítsam a lelki fülemet” – árulta el Rob, aki arról is beszélt, hogy mennyire szereti Magyarországot.

„Játszottunk már néhányszor a Balatonon, és azt kell mondjam, nagyon szép volt. Budapest is egy gyönyörű város, különleges hangulattal, történelemmel és építészettel. Szeretek ide jönni, és szívesen maradnék tovább is, de a programunk általában megköveteli, hogy a koncertek után azonnal tovább álljunk” – vallotta be a zenész.