A filmforgalmazók talán úgy kalkuláltak, amikor a Step Up 3D nyár végi vetítéséről döntöttek, hogy majd valamelyik hazai fesztiválról hazavetődő diák talán nem bán egy utolsó felpörgést még a suli előtt. Merthogy pörgés a javából az alapvetően break táncon alapuló legújabb amerikai mozi.

Akik átmentek egyszer is valaha a Jászai Mari téri aluljárón az utóbbi húsz évben, azok minden bizonnyal láttak ott egy tucat fiatalt, persze nem mindig ugyanazokat, amint fejen vagy vállon pörögnek, mint a búgócsiga. A magnóból kiszakadó zenére különböző testrészüket olyan mozgásra használják a fiatalok, amire józan ember még gondolni sem mer. Merthogy a hip-hop élt, él, élni fog. Ki gondolta volna erről a pantomimszerű akrobatikáról, hogy egyszer bekerülhet az amerikai táncos filmek mainstream-jébe? Olyan filmek sorába, mint a Chorus Line, a Mindhalálig zene, a Flashdance vagy a Dirty Dancing I.? A Fred Astaire, Ginger Rogers és Gene Kelly nevével fémjelzett máig lehengerlő musicalekről nem is beszélve.

Részlet a Step Up 3D c. filmből

Vélhetően úgy gondolták az alkotók az egyik nagy hollywoodi stúdióval együtt, hogy a hip-hop kultúra break táncával együtt 1973 óta már bőven nagykorú, így megérdemel egy opuszt a filmvásznon, akár három dimenzióban is. A Step Up 3D rendezőjében, Jon Chu–ban nagyon erős az igyekezet, hogy ezt be is bizonyítsa, és ha a táncot nézzük, akkor elismerően csettintünk. Mint színes petárda robban minden táncos produkció, és szédülünk, mert ott is hajlik a kar és a láb, ahol gyakorlatilag törnie kellene. És azt is el kell ismernünk, hogy a breakelés nem pusztán vonaglás az aszfalton, hanem egy nagyon bonyolult és elképesztően látványos mozgássorozat, amelyet szinte bármilyen stílusú lüktető zenére elő lehet adni. A testrészekben rejlő mozdulatok, mint a hangjegyek a zenében, végtelen variációban képesek kifejezni gondolatokat és érzelmeket. Merthogy a filmbeli fiatalok a családi széthullás, a drog, a züllés elől menekülve ebben a táncban lelték meg életük örömét, mint ahogy évtizedekkel ezelőtt a város találta meg a maga folklórját a gyilkos bandaháborúk közepette Bronxban.

A régmúlt véres utcai összetűzések tánccá szelídültek az életben és a film történetében is. Több csapat tehetséges fiatal táncban méri össze tudását, hogy megnyerjenek egy százezer dolláros díjazású nagy versenyt. Kinek arra kell a pénz, hogy megmentse az utcáról nála otthonra lelt fiatalok elárverezéssel fenyegetett lakhelyét, kinek arra, hogy kicsinyes bosszúját kiélje régi riválisán. Amit sikerült a filmnek a táncjelenetekből kihozni, azt a történetmesélésben elbukja. Elnagyolt, félkészmunka, amely még a látszatra sem ügyel. Fontos epizódok dramaturgiai szálát elvarratlanul hagyja, ’ így alakult és kész’ alapon. Mi meg csak nézünk, és próbáljuk kirakni a puzzle hiányzó részeit. A film szinte semmit nem éreztet, a film elején elhangzott pár hiteles mondatot kivéve, abból a küzdelmekkel teli évtizedekből, amely egy mai napig is élő városi kultúrát hozott létre graffitieivel, karcos bakelitzenéjével és a breakkel. A dialógusok megrekednek a szakállas közhelyek szintjén, pedig fiatalokról lévén szó itt aztán lehetne sziporkázni a szlenggel jócskán átitatott hip-hop nyelven. Itt billen a film, mert sehogy sem talál egymásra a tánc és a történet. Jól érezhetően előbb született meg a táncbetétek koreográfiája, és csak utána hajoltak az írók a szövegkönyv fölé abban reménykedve, hogy a zenétől és a háromdimenziós látványtól szédülten nem hallunk meg olyan mondatokat, amelyeket eszébe nem jut egy New York-i fiatalnak kiejtenie a száján, vagy nem szisszenünk fel, vélhetően az amerikaiak szemében is naiv „váratlan” fordulatokon.

A film tesz egy tisztelgő mozdulatot is a múlt felé, a fentebb említett, nagy elődök előtt egy remek utcai jelenetben, ahol természetesen olvadnak egymásba a 40-es és 50-es évek lágyan ívelő mozdulatai a break szilánkos dimenziójába. Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a mozdulatok ugyanolyan emblematikussá váltak immár, ahogyan a két legnagyobb, Elvis Presley és Michael Jackson mozdulatai is egy egész generáció felszabaduló életérzését fejezték ki.

Színészi játékra kevés lehetőséget ad a film, egyedül Alyson Stoner tűnik ki Camille szerepében természetes játékával a többiek közül. A filmbéli táncosok tudásukat, technikájukat látva egytől egyik lehetnének sztárok, de erről majd a bennük rejlő profit dönt a következő film kapcsán. Addig is nézzük a Jászai Mari téri fiúk szorgalmas igyekezetét.

10/5 pont

Step Up 3D - amerikai zenés film, 107 perc, 2010
Rendezte: Jon Chu
Szereplők: Harry Shum Jr. (Cable), Adam G. Sevani (Moose), Christopher Scott (Hair)