A Budapesti Metropolitan Egyetem kétnapos rendezvénye ingyen látogatható.
A gyerekek hisznek a csodákban, a Mikulásban, a Jézuskában stb. A felnőttek már nem. Elfelejtik, hogyan kell! Ez baj. A Lourdes arra tanít, hogy csodák márpedig vannak! Kérdés, hogy ezt ki, hogyan éli meg...
Jövőhét csütörtöktől látható a mozikban a Lourdes című dráma. A történet főszereplője, Christine (Sylvie Testud) egy súlyosan beteg fiatal nő. Állapota már annyira rossz, hogy sem karjait, sem lábait nem tudja mozgatni. Tolókocsihoz van kötve, és mindenben segíteni kell neki. Gondozónője, a fiatal Maria (Léa Seydowx) irgalmas nővér. Christine és Maria korban közel állnak egymáshoz, mégis mérföldekre vannak egymástól. Maria nem akar közel kerülni egyetlen beteghez sem, a kortársaival szereti tölteni az idejét. Így Christine a szobatársával van jóban, az idős Madame Hadl-al (Gilette Barbier).
A film a dél-franciaországi Lourdes-ben játszódik. Ez egy szent hely a keresztények számára. A legenda szerint 1858-ban Szűz Mária többször is megjelent itt egy fiatal lány előtt, és arra kérte a keresztényeket, hogy zarándokoljanak el Lourdes-ba. Ezt is teszik. Minden évben több ezren látogatnak el Lourdes-ba. Valaki meggyógyulni akar, valaki a magányát akarja csökkenteni, valaki a csodában bízik.
Mindenki másképp tölti az idejét Lourdes-ban. A legtöbben imádkoznak, fohászkodnak. De vannak, akik itt is csak egymás kibeszélésével, gonoszkodással vannak elfoglalva. Van olyan is, aki semmit nem tesz csak jelen van. Christine is ilyen. El van keseredve nagyon, de mindig kedves és mosolyog. Én többször gondoltam, hogy most jön el a pillanat, amikor kiborul. De nem jött el! Sőt!
Christinnel csoda történik. Éjszaka egy hang azt súgja neki, hogy menjen ki a fürdőszobába. Megtörténik a csoda! Christine feláll, és kisétál, megfésülködik. Reggel egyedül felöltözik. Sétál, egyedül eszik, iszik, elmegy fagyizni. Nekünk ezek hétköznapi dolgok, de ő ezeket eddig nem tudta megtenni. Az orvosok is megvizsgálják Christine-t, figyelmeztetik, hogy az állapota bármikor rosszabbra fordulhat. A lány nem törődik ezzel, próbálja élni az életet, tervei vannak: tanulni szeretne, családot alapítani, zongorázni. Még a szerelem is belecsöppen az életébe.
A film végén egy estélyen vagyunk. Christine táncol a szerelmével, azt mondja még sosem volt ilyen boldog. De ekkor elesik.
A film befejezését abszolút a képzeletünkre bízza a rendező, Jessica Hausner. Ha akarjuk azt képzeljük, hogy Christine élete egy tündérmese, de az is lehet, hogy egy rémálom...
Azoknak ajánlom a filmet, akik már elfelejtettek hinni a csodákban! Talán ez a film eszükbe juttatja milyen volt amikor gyerekként hittek abban, hogy bármi valóra válhat! Azoknak is, akik erőt akarnak gyűjteni. Christine és sorstársai példát mutatnak arra, hogy mindig erősnek kell lennünk, bármi történjék velünk!
8/10 pont
Lourdes - osztrák-francia-német film, 96 perc, 2009
Rendező: Jessica Hausner
Szereplők: Sylvie Testud, Léa Seydoux, Gilette Barbier, Tóth Orsolya
Hozzászólások (6)
Zseniális film!!!
Hajnali háromnegyed három. Felébredek, hogy iszonyúan fáj a fejem. Már előző nap is fájt, beszedtem egy gyógyszert, aztán ellavíroztam vele estig. Este reménykedtem, csak ennyi lesz. De nem, most felébredtem és kitámolygok egy újabb gyógyszerért. Bekapom és még látom, hogy három órát mutat az óra - aztán háromnegyed négy, s újra fent vagyok. Eddig hatott a gyógyszer és tudom, hogy csak ki kell bírni. Mennyit? A délelőttöt, a napot vagy még a holnapot....
Gyerekkorom óta fáj a fejem, és ezzel együtt kell élnem, meg kell szoknom. Ez van. Alkati sajátosság.
A délelőtt iszonyú. A kívülálló azt mondhatja: csak ki kell bírni és jobb lesz. De felmerül-e benne, mi van akkor, ha a kibírás nem megy? Nemcsak fizikailag de idegileg is kifáradok, ha elérek egy pontig felmerül bennem: miért én és miért ez a rengeteg kieső értelmetlen idő az életemből?
Miközben próbálom túlélni az egészet, eszembe jut a film: mikor Christine gyón, s valami olyasmit mond, hogy mérges, haragszik néha azokra, akik egészségesek és tudja, hogy vannak nála szerencsétlenebbek is, de mégis, ő haragszik az egészségesekre. És a pap? Majd ha a lelke megtisztul, akkor lehet, hogy a teste is egészséges lesz. Addíg, amíg a lelke ....
Gondolatban nekimentem a papnak, hogy mondhat ilyet? Christine, aki csöndben tűr, ül tehetetlenül a székében teljes kiszolgáltatottságban, nem tud semmit se tenni, s vajon tesz-e érte valaki valamit? Tisztítsa meg a lelkét.
Értem én, hogy nem azonosulhat minden ember problémájával a pap (meg az ellátó személyzet), na de ez....
A csillogó-villogó környezet, az olajozottan működő szervezés és hol az emberi érzés? Emlékeznek arra, amikor nem sikerül a Christine-t ellátó kis csajnak (mert körülbelül ennyi) az estéje? Hogy eteti Christine-t? A kanalat annyira távol tarja, hogy Christine alig éri el. A kiszolgáltatottságról mindent elmond az a pár filmkocka.
De hát mit is várnak az emberek Lourdes-ban? Csodát? Ez teljesen pontatlan: nem " a csodát" várják, azt várják, hogy velük történjen meg a csoda.
És kell-e más csodája? Nem. És Christine, amikor feláll a székből és botot vesz a kezébe - csak pár pillanatig csoda másnak, aztán már senkit se érdekel. Felállva nem a tündérszép királykisasszony, nem a végzet asszonya, nem az anyagi jólét - vagy bármi, ami érdekelné az embereket. Már az se érdekel senkit, hogy áll vagy ül - még a csoda állapotában leledzik vagy már vége a csodának.
Felicita, felicita, boldogság, öröm, szerencse ... az egyik oldalon ropják rá a táncot, a másik oldalon a tolószékébe visszaülő Christine az idős nővel. És én csak reménykedek abban, hogy akár történt csoda, akár nem mindig lesz mellette valaki - mint most a kicsit hóbortos szobatárs - és nem lesz teljesen kiszolgáltatott a betegségének és emberi szeszélyeknek. A csodát nem emberek adják, de az emberséget azoknak kellene adni .....
Mi lenne, ha cserélnénk? Mondjuk, ha neked fájna a fejed és én mondanám, majd elmúlik ... Vagy a pap ülne a székben, és Christine mondaná neki a sablont. Ugye, az egész más lenne?
Hát kérlek, próbálj úgy válaszolni és tenni, hogy bármikor bekövetkezhet a csere - erre nagyobb az esély, mint a csodára. De ne hidd, hogy ezt kívánom, Christine se kívánja, csak azt, ami minden embert megillet: emberség.
A fejfájásom délre elmúlt - csoda? Nem egészen, de ez más téma.
Kedves Morzsi!
Nem tudom, hogy jól értem-e a hozzászólásodat. Vagy legalábis nem sikerült mindent pontosan megértenem. Főleg, hogy az utolsó sorokban kihez szólsz? Ha hozzám, akkor én azt mondom, hogy nem igazán jársz jól ha cserélsz velem, de kipróbálhatjuk. Elhiszem hogy sokat fáj a fejed amit igazán sajnálok, de azt hiszem én ezt tudom überelni. Nekem egy autoimmun betegségem van (myasthenia gravis) ami miatt 20 évesen voltam olyan helyzetben kb. mint a film főszereplője. Nem tudtam, járni, beszélni, rágni és nyelni, de pl. olyan apró dolgokat sem hogy fésülködni. Bármelyik izmom le tudott bénulni, bármelyik percben. És tudod mit!? Velem csoda történt és emaitt volt különösen szívhez szorító ez a film számomra. És szerintem az embereknek szüksége van erre, a csodára, amit talán tényleg ez a Lourdes nevű hely hozhat el számukra. És tökmindegy, hogy igaz-e, mert akik odamennek tényleg elhiszik hogy ott csoda történik. Én a pap válaszát is így fogtam fel, hogy a lelkében kell változásnak történnie! Mert ameddig azzal van elfoglalva, hogy miért én? addig a csoda nem történik meg. És ezt hidd el nekem! Mert az első pár hónapban én is ezt kérdezgettem, és tény, hogy mérges is voltam azokra akiknek az élete ugyanúgy ment tovább, mint az én betegségem előtt. De eljött az idő amikor változtattam a hozzáállásomon, és hinni kezdtem hogy minden a régi lesz (egyfajta csodában hittem) Ez három éve volt, nem mondom hogy tökéletesen vagyok, de járni már tudok, enni, inni, egyedül mehetek az utcára stb. Ha úgy vesszük megtörtént a csoda!
Ha úgy általánosságban beszéltél az emberekhez, akkor meg azt tudom mondani, hogy tény hogy az emberség kiveszett az emberek nagy részéből, de azért ne általánosítsunk! Vannak segítőkész emberek, és persze van olyan is, aki simán elmegy a földön fekvő ember mellett is. És talán nem is az emberség hiányzik belőlük, hanem a hit. Nem hiszik, hogy tényleg rosszul lesz az ember. Azt gondolják biztos csak részeg, vagy drogozik. Képzeld el, hogy velem történt olyan, hogy buszra való felszálláskor jött ez a bizonyos bénulásom. Nem csak hogy nem segítettek, de volt aki még ki is nevetett. És a legrosszabb, hogy én szégyelltem magam, azért hogy "más" vagyok, nem pedig ők akik kinevettek. De az ellenkezője is megtörtént már, volt hogy segítettek felvinni a táskámat a vonatra. Szóval többféle ember van, ezzel nem tudsz mit tenni. De én abban is hiszek, hogy mi "mások" segítünk az embereknek amikor jobban vagyunk, akkor az is egy kis csoda!
Nem akarok nagyon magyarázkodni:
- szerintem félelmetesen jó film
- csak arról akartam pár szót írni, ami rám a legnagyobb hatással volt, a kiszolgáltatottság
- nekem az a véleményem, hogy annak, aki a székben ül (azaz nem tehet állapotáról, amely nem teszi lehetővé, hogy normál életet éljen), az álló (aki kapta azt az állapotot, hogy normál életet élhessen) nem mondhatja, hogy tedd rendbe a lelked és akkor majd rendbejöhet a fizikai állapotod. Ez az általános véleményem vonatkozik a filmbeli konkrét történésre, a gyónásra is.
- általánosságban fogalmaztam, nem a filmkritika írójára gondoltam, amikor a cseréről beszéltem. Általánosságban úgy gondolom, hogy az "álló"emberek nem gondolnak arra, hogy kerülhetnek az "ülő" helyzetébe, pedig a válasznál azt is figyelembe kellene venni, hogy ha cserélnének, akkor is jó válasz lenne az, amit "állóként" adnak ?(a válasz alatt értek = tettet, cselekedetet, nem cselekvést stb.).
- én néha "ülök" és sokszor "állok" - de mindkét állapotomban ugyanaz a véleményem: egyszer mert segítséget várok, és nem azt, hogy kiszolgáltatott állapotom kritikus pontján (csak a kritikus ponton) azzal "szembesítsenek", én vagyok az oka az állapotomnak - másszor meg én szeretnék segíteni úgy máson, ahogy én várnám, hogy ilyen helyzetben segítsenek. DE mindenki éljen a saját erkölcsi normája szerint, HA azzal mást nem bánt.
Világosabban már nem tudom kifejezni magam.
Szia!
Olvastalak, és nagyon vacak lehet :(
Viszont az első gondolatom az volt, hogy én a helyedben elmennék Agykontroll tanfolyamra! Biztos vagyok benne, hogy segítene! Meg a kineziológia talán..
Viszont agykontrollon sok résztvevő mesélte, hogy pl örökre sikerült elmúlasztania a migrénjét, amit eddig folyamatos gyógyszerezéssel kezelt.
Én 16 évig voltam pánikbeteg, és én sem gondoltam ,hogy valaha el fog ez múlni.. Voltam a gödör legmélyén is, mondhatom. 12 éves koromtól kezdett intenzívebb lenni a pánik, 17 évesen voltam a legalján mindennek, legszívesebben öngyilkos lettem volna.. kezeltek gyógyszerekkel, kórház, stb. de semmi nem használt, csak mélyebbre süllyedtem. A lényeg, hogy nekem ez a 2 dolog segített, mára már szinte gyógyultnak mondhatom magam,de kell a folyamatos önkontroll, stb. De őszintén tudom ajánlani az Agykontrollt!!! Én tegnap voltam az ismétlőként, és fantasztikusan érzem magam! Olvass utána esetleg, vagy nézz bele pár fórumba ezzel kapcsolatban.
Gyógyulást kívánok Neked!!!
Szia, Lily
Szia és köszönöm. Az Agykontroll-ról jó véleménnyel vagyok, bár még nem jutottam oda, de vannak ismerőseim, akik érintettek. A fejfájásom alkati (születési) sajátosság - tudom mi okozza- illetve vannak rá ésszerű magyarázatok. Rengeteget javultam az évek alatt.
Még egyszer köszönöm és én is jó egészséget kívánok, sikeres Agykontrollozást!
Üdv: Morzsa