2012. május 24. - csütörtök

Haladás az orvosi biotechnológiában

Kinyomtatom...Send by email

A biotechnológia tudományágán belül is az orvosi biotechnológia a XXI. század alkalmazott tudományainak egyik legkiemelkedőbben fejlődő ágazata. 2010. november 29. - december 1. között Pécsett, Európa Kulturális Fővárosában orvosi biotechnológiai konferenciát rendeznek a Hotel Corsoban.

A négynapos tudományos konferencia abból a célból jött létre, hogy egy olyan konferenciasorozat vegye kezdetét, amelyen neves hazai és külföldi előadók számolhatnak be kutatási eredményeikről, az orvosi biotechnológia a témáját érintő újdonságokról.

A konferencia nyolc szakmai (Alkalmazott genetika, genomika; Epigenetika a tesztrendszerekben és a terápiában; A proteomika és a metabolomika alkalmazása az orvoslásba; Génterápia; Őssejtek a kutatásban és terápiában; Szöveti kölcsönhatások és szövettechnológia; Nanotechnológia az orvoslásban; Biotechnológia a gazdaságtanban) és egy poszter szekciót foglal magában. Valamennyi szekció végén a szakmai munkához kapcsolódó termékeket/szolgáltatásokat forgalmazó cégek előadásai hallhatóak, illetőleg céges kiállítói standok várják az érdeklődőket a konferencia helyszínén, annak teljes időtartamában.

A tudományos programot minden este kulturális és kulináris programok követik, hiszen a konferencia Európa 2010-es Kulturális Fővárosában zajlik. November 29-én 19h 30-kor a DivertimenTRIo kamarazenekar koncertje lesz a Tudásközpont Konferenciatermében, november 30-án este fél 8-kor a pécsi Misina Táncszínház műsora és táncház várja az érdeklődőket a Művészetek és Irodalom Házában, az utolsó kulturális program december 1-én, szintén fél 8-kor veszi kezdetét: az Android együttes és DJ Skey koncertje a Művészetek és Irodalom Házában.

Az esti kulturális programok a város lakossága számára is nyitottak (belépődíj ellenében).

Még nem értékelted

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
Park Strand Kemping
Időpont: 
2012. augusztus 21 - 2012. augusztus 26

A Gödör Klub kényszerpihenő helyett a közösségi nyaralást választotta: megrendezi első szabadtéri nyári fesztiválját, a Gödör Kempinget 2012. augusztus 21—26. között, Budapesttől alig 60 km-re Agárdon, a Velencei-tó kivételesen tiszta és mélyvizű strandján, 8000 négyzetméteres területen.

Helyszín: 
Millenáris
Időpont: 
2012. június 7 - 2012. június 10
Gourmet Fesztivál (Budai Gourmet)

Pompás étkek, zamatos italok kóstoltatják magukat a megújult Gourmet Fesztiválon – a Millenárison - június 7. és 10. között. Új és régi kiállítók érkeznek az ország minden tájáról: ott lesznek Magyarország legjobb éttermei, a legjobb borászatok, a legfinomabb pálinkák, sajtok, szalámik, sonkák, mézek, süteménycsodák, kézműves sörök és még sok más gasztroremek.

Időpont: 
2012. május 25. 10:00 - 2012. május 28. 20:00
Május 25-28 között vidám hangulatú családi fesztivált szervez az Urbanissimus Egyesület a Design Terminál, az Akvárium, a Welove Budapest, a Reevolutio Consulting és Tourist Friendly Solutions.