A király beszéde

Nem igazán értettem, hogyan lehet egy beszédhibáról filmet készíteni, azt végképp nem, hogy miért jelölték a dadogós király történetét 12 Oscar díjra!?
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi sül ki ebből. Aztán elégedetten távoztam a moziból, mert ismét egy jó filmet láthattam!

Nem vagyok filmes szakértő, de a főszereplő Colin Firth szerintem idén száz százalékban esélyes a legjobb férfi főszerepért járó Oscarra! Izgulnia sem kellene, hátradőlve várhatja, hogy végre elmondhassa köszönőbeszédét. Láttam már őt uralkodói szerepben, mert a Miről álmodik a lány című filmben is egy lordot alakított. De most valami teljesen mást nyújtott. Imádtam.

Azt hiszem az idei év egyik legnagyobb „durranása” látható mától a hazai mozikban. 12 Oscarra jelölték, köztük a legjobb film, a legjobb férfifőszereplő, legjobb női mellékszereplő, legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában is nagy eséllyel indul. Mint már írtam Colin Firth díjában biztos vagyok, de én személy szerint a férfi mellékszereplő és a női mellék szereplő helyében is izgatottan várnám a díjátadó estéjét. Hiszen Helena Bonham Carter és Geoffrey Rush is fergeteges alakítást nyújtanak. Elizabeth királynő bőrébe bújva Helena megmutatja, hogy minden erős férfi mögött áll egy igazi nő. Míg Geoffrey Rush egy különleges (vagy talán különös) beszédterapeuta szerepében segédkezik a dadogó VI. Györgynek. Colin Firth mellett is megállják a helyüket, szerintem le a kalappal előttük!

A film története nagyjából néhány mondatban összefoglalható. Azt hiszem nem is a sztori a lényeg ebben a filmben. Hanem a körítés, a szereplők, a vicces vagy éppen drámai párbeszédek. Komolyan mondom, hogy a 21. századi mozi foteljében ülve is olyan volt, mintha én is a II. világháború előtti, alatti Angliában lennék. A rendező (és azt hiszem az egész stáb) remek munkát végzett. Nemcsak az éreztem, hogy visszamentem az időben, de a ködös, borús, esős, hűvös Anglia utcáit is remekül „megalkották”. Tulajdonképpen nem is a királyi pompa dominál, a király(ok), hercegek, és rokonaik sem élnek túlzott luxusban. Inkább rideg, magányos szobákban, lakrészekben.

Visszatérve a film sztorijához. György király betegeskedik, kisebbik fia Bertie (a leendő VI. György) folyamatosan segít neki, kitart mellette és édesanyja mellett. De a király haldoklik, így az idősebb hercegnek, Edwardnak (Guy Pearce) haza kell térnie. Hogy honnan? Nos ő nem él teljesen uralkodóhoz méltó életet, nyíltan vállalja szerelmi kapcsolatát egy elvált nővel. Annak ellenére, hogy ezt senki nem nézi jó szemmel. Edward először úgy gondolja apja talán csak színleli a betegséget, hogy ő hazatérjen. Ez a megérzése bizonyosan téves, hiszen a király meghal. Edward szinte egyetlen érzelemkitörését látjuk ekkor, de nem pontosan tudtam megfejteni, hogy ez édesapja elvesztése miatt van, vagy mert tudja, hogy szakítania kell szeretőjével megkoronázása után. Meg kell koronázni, hiszen ő a trónörökös, annak ellenére is, hogy nem szimpatikus.

Mondhatjuk, hogy két előnye van öccsével szemben: az egyik hogy idősebb nála, a másik pedig, hogy döccenő nélkül tudja beolvasni vagy elmondani szövegeit a népnek is és a rádióba is. György nem tuja ezt megtenni, mivel dadog. Gyerekkora óta küzd a problémával, felesége évek óta orvostól orvosig hurcolja, akik a legkülönfélébb módszerekkel kísérleteznek. Nem igazán értettem miért olyan nagy dolog ez, de aztán rájöttem. A népnek szüksége van arra, hogy lelkesítő beszédeket halljon uralkodójától pl. Karácsonykor, vagy egy kitörni készülő háború esetén. Azt hiszem azért fontos ez, mert (sokan úgy gondolják) ha a z uralkodó „hibás” akkor nem tudja megvédeni az országát sem. Amire most nagyon nagy szükség van, hiszen a náci Németország Anglia megtámadását tervezi.

Őszintén szólva úgy éreztem, hogy Edwardot ez nem igazán érdekli, ő nem akar háborúzni. Ami ennél rosszabb, hogy a néppel sem kíván foglalkozni, csak és kizárólag saját szerelmi életével. Hol kimondva, hol kimondatlanul szembesülünk azzal, hogy György sokkal alkalmasabb lenne királynak. Ezt senki sem mondja ki, hiszen az felségsértés lenne... Mindaddig igaz ez, amíg György felesége, Elizabeth rá nem talál egy újabb beszédterapeutára. Lionel módszerei különlegesek, megengedett a káromkodás, az éneklés, szinte minden.
Egyébként a sok káromkodás miatt Amerikában a filmet csak a legnagyobb vagy legidősebb korosztálynak ajánlják, így olyan filmek mellé került, mint a Fűrész, vagy a Sikoly.

György tehát eljár a terapeutához, habár néha megkérdőjeleződik benne, hogy van-e értelme!? De mindig visszatér hozzá. Lionel mondja ki először hangosan is azt, hogy Györgynek kellene vezetnie az országot. A terapeuta olyan titkokat fed fel a király gyerekkorábból, amik nagyon megdöbbentőek. Lionel szerint ezek okozták Bertie dadogását is, na és persze az, hogy apja és fivére folyamatosan piszkálták és csúfolták emiatt.

Edward lemond a trónról, így öccsére nagy teher hárul. Meg kell birkózni azzal, hogy egy egész országot fog ezentúl irányítani, ráadásul egyre biztosabb a német támadás, és persze ott van még a dadogás és a rádióbeszéd összeegyeztetése.

Összességében azt tudom mondani, hogy nagyon tetszett a film. A szereplők alakítása számomra díjnyertes volt, a rendezés, a látvány, a párbeszédek és a zene is nagyon jók. Minden elismerésem a film készítőié!
Azoknak ajánlom, akik szeretik a kosztümös, vagy történelmi vagy drámai, vagy komikus filmeket. Colin Firth rajongóknak szerintem kötelező darab!

9/10 pont

A király beszéde (The King's Speech) - angol filmdráma, 118 perc, 2010
Rendező: Tom Hooper
Szereplők: Colin Firth, Helena Bonham Carter, Geoffrey Rush

Hozzászólások (4)

  • anon
    Anonymous (nem ellenőrzött)

    ...hogy nem érted:" Nem igazán értettem, hogyan lehet egy beszédhibáról filmet készíteni, azt végképp nem, hogy miért jelölték a dadogós király történetét 12 Oscar díjra!?"
    Már az első mondatodból is az jön le milyen lelki szegény vagy, és mennyire fejletlenek az érzelmeid, az empatikus képességed pedig egyenlő egy tó szélén brekegő békáéval...És annyira buta vagy, hogy ezen fogyatékosságodból kifolyólag, még képes vagy egy cikket is írni azzal kapcsolatban, hogy te "mit, mennyire, és miért nem értesz" -ergo a butaságodnak, és a benned lévő kis fejletlen érzelmeidnek, egy ilyen "sokatmondó" cikkel még hangot is adsz.
    Válaszolok az első mondatodra: Nem érted, mert nem értheted! Igazad van, fogalmad sincsen, és nem is lesz róla! Annyira kis csökkent vagy, hogy az esélyed sincs meg rá, hogy megérthesd! És csak egy tanács- néha bölcsebb az ember, ha hallgat. Esélyed sem lesz megérteni ehhez hasonló dolgokat, ha a butaságodra koncentrálsz. Kussolj, és figyelj! Akkor talán rád ragad valami!

    márc. 10, 2011
  • anon
    Anonymous (nem ellenőrzött)

    Szerintem olvashattad volna tovább is az első mondatnál. Az elején azt írja, hogy nem érti hogyan lehet ebből filmet csinálni, de megnézte. Aztán pedig pozitívan csalódott. Te is figyelhetnél, érthetnél jobban, 3 bejegyzésnyi fröcsögést írsz egyetlen mondatról, csak az egész mondanivalóját hagytad figyelmen kívül. Nyomorék...

    jún. 03, 2011
  • anon
    redbandita

    Kedves Anonymus!

    Sajnálom, hogy név nélkül kommentáltad, mert nagyon kedves, hogy a védelmemre keltél :) Feldobtad a mai napomat :) Köszönöm

    jún. 04, 2011
  • anon
    Vektor (nem ellenőrzött)

    Sziasztok,
    Hétfőn sorsolnak egy Király Beszéde dvd-t itt:

    http://iranylondon.blog.hu/2011/06/10/100_like_az_iranylondonnak

    jún. 15, 2011