Neonfényben ázó csókok - A szégyentelen

A filmtörténeti névvel rendelkező Steve McQeen egy tehetségről tanúskodó, érzékeny munkával állt elő. A szégyentelen című angol film témaválasztása első pillanatra zavarba ejtő, de mint minden jó mű, ez is sikeresen lép túl saját árnyékán, történetesen a pornográfiába fulladó szentimentalizmuson.

Noha, Brandon Sullivan (Michel Fassbender) életének majd’ minden pillanata fallosza körül forog. Hímtagja és a hozzá köthető érzetek szabják meg mindennapjainak ritmusát is. E megállapítás közel sem túlzás. A sikeres, New York-i harmincas fiatalember munkahelyén egy kávé egy onanizálás ütemére él, majd otthon folytatja a neten elérhető lányok csábos pózolására az önkielégítést, melynek monotóniáját egy-egy megvásárolt, házhoz szállított szeretkezés szakít csak meg. Máskülönben, Brandon éli a hozzá hasonló yuppik életét, nappal megy a - viszonylag - kemény munka, este viszont a kollégáival jöhet a „lasszózás” egy bárban, ahol hasonló ambíciókkal koktéloznak fiatal üzletasszonyok. Majd a sikeres fogás után egy gyors numera a közeli sikátorban. Nem éppen a legromantikusabb Valentin-napi mozi A szégyentelen, de nem is ez volt a rendezői cél. A történet egy ember, de még inkább kettő, null-pontra jutását rögzíti annak minden drámaiságával együtt.

A túlfűtött vagy annak tűnő jelenetek ellenére maga a történet nagyon sovány, és hiányérzetem is leginkább a forgatókönyvet illetően van. Kevés a dramaturgiai fogódzó, amelyek segítségével jobban megérthetnénk ezt a két, nagyon neurotikus embert. Annyit tudunk csak a testvérpár, Brandon és Sissy (Carey Mulligan) korábbi életéről, hogy nem az Államokban születtek, és anyjukkal a megvetés érzésén kívül semmi kapcsolatuk, apjukra még fél mondat sem jutott. A lány bekéredzkedik bátyja lakásába, akinek nehezére esik már a testvéri szeretet értelmezése. Annyi bizonyos, hogy kapcsolatukat ballasztként húzza le a múlt, melynek nyomait a lány alkarjára véste a fájdalom, hogy aztán még egyszer alámerüljön.

A film legalább annyira szól New Yorkról, erről a látványában is fallikus megavárosról, amely jól reprezentálja azt az űrt, ami a mai, modern nomádokat jellemezi, amilyen Brandon és a húga is, akik elveszetten keringenek az üvegmonstrumok között nap, mint nap. A film egyik kulcsjelenetében a lány egy bárban elénekli - talán - a leghíresebb dalt a városról, a New York, New Yorkot, de annyi szelíd, esdeklő vágyakozással hangjában, hogy eleinte rá sem ismerni annak, ez idáig jól ismert, energikus lüktetésére. A metropolisz csábít, ígér, da nem adja magát a két embernek.

Másrészt szól a film a rendező generációjáról, amelyről lesújtó, de nem elítélő képet fest. A legprosperálóbb, a leghatékonyabb korszakában lévő harmincasok-negyvenesek élete áll a középpontban, de gyökértelenségük és céltalanságuk pótcselekvésre kényszeríti őket, és, részben ezért is, rossz menekülési útvonalat választanak. Frusztrációjukra a lánynál a fizikai önpusztítás, bátyjánál a túlfűtött szexualitás egyre ridegebb menedéke a válasz.

Nem utolsó sorban a két testvér majdnem elvérző kapcsolata alkotja a film fő gerincét, de itt is leginkább a férfi „szégyentelen” viselkedése áll a középpontban. Érdekes ez a címadás, ahogyan egyre jobban megismerjük Brandont, úgy válik egyre világosabbá, hogy pornográf szokásainál van, amit sokkal jobban szégyell, de a felismerés előtt még meg kell tapasztalnia a legalsó bugyrot is. Miután hasztalan menekül a nemiség spiráljából, talán utoljára, pokolra megy. Éjszakája egy meleg bárban, majd két nővel közel sem a vágyott kielégülést hozza meg számára, sokkal inkább a (ön)becsapás felismerésének keserűségét tapasztalja meg.

A film vajmi keveset foglalkozik a részletekkel, leginkább a férfi lelkiállapotának minél plasztikusabb megragadására törekszik. A minimalista díszletek, az arcokon hosszan elmerengő kamera vagy éppen a főhőssel együtt a hideg szürkeségben futó képek jellemzik a céltalan, magába zárkózó életet. Ez a ridegség uralkodik az operatőr szinte végig a kék szín hűvösébe merített képein is. Meleg szín csak itt-ott nyílik néhány női ajkon. Az aláfestő zene puha dallamai adnak még némi reményt, hogy a történet főhőse jobb sorsa érdemes, mint amit választott magának.

Az egész filmet leginkább Michel Fassbender alakítása teszi emlékezetessé. Megrázó színészi játéka elfedi a történet hiányosságait, néhol kimódoltságát. Egyszerre taszító és szerethető figurája nagy utat jár be az elutasító hűvösségen át, az agresszivitásig, majd a megbékélő kijózanodásig. A lánytestvért alakító Carey Mulligan kereső, még kiforratlan személyiséget alakít, akinek csak érezzük, mi lehet tetteinek a lelki rugója, de hiányérzetünk nem az ő hibája.

Steve McQeen biztos kézzel formálta meg A szégyentelen című filmjét, de még keresi a saját történetét. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtalálja.

7/10 pont

Shame – A szégyentelen (Shame) - színes, feliratos, angol filmdráma, 101 perc, 2011.
Korhatár besorolás: 18 éven aluliak számára nem ajánlott

Rendezte: Steve McQueen
Szereplők: Michael Fassbender (Brandon), Carey Mulligan (Sissy)