2012. február 9. - csütörtök

Advent Óbudán

Adventi vásár

A nagy karácsonyi hangulatban ne csak a Vörösmarty térre látogassatok ki. A hangulatos Óbudai főtér is díszbe öltözött. Árusokból ugyan kevés van, ami néha áldás, viszont hétközben ingyenes koripálya, hétvégén pedig zenei programok az igényes szórakozás kedvelőinek.

Óbuda főtere év közben is elvarázsolja az arra járót. A városvezetés advent idején különleges meglepetéssel készült (nem tudom idén-e először vagy már tavaly is volt ilyen) azzal, hogy főterét karácsonyi díszbe öltöztette, a tér közepén pedig egy kisebb méretű ingyenesen látogatható jégpálya található. (Ennek méretét még nem volt időnk felmérni.)

Adventi vásárAdventi vásár

Minden hétvége más zenei tematikában telik. Advent novemberi hétvégéje a könnyűzene, december első hétvégéje a világzene és a mikulás várás ideje volt. Az eseményről Óbuda honlapján található néhány kép, ahol az is felmérhető hogyan sikerült karácsonyosítani a teret.

Aki az előző két hétvégéről lemaradt azt se éri nagy tragédia, lesz még mivel tornáztatni füleinket. December 12-13-a a népzene jegyében telik majd, szombaton prímástalálkozóval és a Tükrös együttessel, vasárnap Frenczi Gyurival és a Rackajammel. December 19-én és 20-án pedig a Benkó Dixieland Banddel és a Hot Jazz Banddel melegíthetünk a karácsonyra.

Érdemes kiruccanni Óbudára körülnézni és a korinkat se hagyjuk otthon!

Bővebb programm itt: www.adventobudan.hu
Beszámolók, képek, riportok: www.obuda.hu

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Szuper a koripálya. Bár

Szuper a koripálya. Bár kicsi, de hangulatos. Jó lenne egy ruhatár a cuccoknak, még ha fizetős is.

Kapcsolódó cikkek...

Helyszín: 
A38 Hajó
Időpont: 
2012. március 7. 20:30

Húsz év után ismét színpadra áll, egyszeri alkalommal, a Marathon zenekar 2012. március 7-én az A38 Hajón.

A Grammy-díjas Train együttes "California 37" címmel jelenteti meg vadonatúj lemezét 2012. április 16-án. Az album a 2009-es többszörös platina "Save Me, San Francisco" című lemezt követi a sorban, melynek legnagyobb slágere a "Hey, Soul Sister" című dal volt. A Train zenekar San Francisco és Los Angeles városában rögzítette az új album zenei anyagát Butch Walker és az Espionage irányítása alatt.

Helyszín: 
Toldi mozi
Időpont: 
2012. február 25. 14:00 - 17:00

Február 25-én egy ingyenes, gyermek holmira specializálódott csere-bere piacot szervezek. A rendezvény lényege, hogy az emberek a megunt otthon található tárgyaikat elhozhatják, és minden költség nélkül elcserélhessék, szabadon válogatva a mások által behozott holmik bármelyikére.